Farkas János beszámolója: A mai napon rendeztük az aktuális összevont verseny „A” és „C” kategóriákat Tatabányán a Squashberek Sport Centrumban. Sajnos a női mezőny nem jött össze, de a szövetség lehetőséget biztosított a hölgyeknek, hogy megmérettessék magukat a fiú kategóriákban. Juhász Nóra és Nagy Sára a „C”-ben, míg Chukwu Hannah az „A”-ban kapott szerepet. Mindannyian kitettek magukért, bizton állíthatom, nem okoztak csalódást.

Kezdjük a „profikkal”:

11 induló, remek kis mérkőzések.  Érvényesült a papírforma, legalábbis ami a sorsolás után gondolható volt.  A bronzmeccsen Kamocsai Beni verte Szabóky Marcit 3/0-ra, míg a döntőben a nagyon összeszedetten játszó Püski Lénárd maradt alul Farkas Balázs ellenében. Összességében elmondhatom, hogy több játékos is nagyon biztatóan mozgott, ami remek előjel a jövő héten kezdődő OB előtt.

Nos, ami a „C” kategóriát illeti, ennyi 5 szettes mérkőzést már régen láttam. Ez is azt bizonyítja, hogy rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, és nagyon motiváltak a játékosok. Az első kiemelt Kiss-Mihály István lett a végső győztes, aki a fiatal szegedi Nagy Leventével játszott a döntőben 3/1-et. A bronzmeccsen Calin Vant nyert Valló úr ellenében 3/0-ra. Ebben a kategóriában sajnos két sérülés is történt. Marosvásárhelyi úr vádli sérülést , míg Benke István szem sérülést szenvedett, de hála istennek mindketten jól vannak, de a versenyt nem tudták befejezni. Jobbulást nekik. Találkozunk jövő héten az OB-n Szegeden!

Bencsik Balázs beszámolója:

Pünkösd előtt szombaton került megrendezésre a szezon 6. Összevont versenye, melynek a Rózsadomb Squash Club adott otthont. Nem túl sok, összesen 22 fő nevezett a két kategóriában. A B kategóriában az első kiemelt Kozma Andrásnak nem sikerült a döntőbe jutnia, egy szoros mérkőzésen 3:1 arányban Tóth Miki került ki győztesnek, aki később a kategóriát meg is nyerte, végig határozott játékot mutatva. A döntőben az addigra erejével teljesen elkészült Rózsa Barnabással játszott, viszonylag sima 3:0 volt. A nap mérkőzését egyértelműen a két fiatal: Sáli Barna és Rózsa Barna játszották. A közel másfél órás mérkőzés kifejezetten izgalmas fordulatokat hozott még a döntő szettben is, ahol Sáli Barnának 10:7-es előnye volt, sajnos egyik meccslabdáját sem tudta érvényesíteni, majd jött a hosszabbítás és az oda-vissza újabb meccslabdák. A végén Rózsa Barni tudta lezárni a játékot. Mindkét fiatalúrnak hatalmas gratuláció, mert nagyon színvonalas, intelligens játékot mutatott.

I. Tóth Miklós
II. Rózsa Barnabás
III. Kozma András

D. Kategória:
Sajnos a D kategóriában igen csekély, mindössze 8 fő nevezte magát a versenyre, így mindenkinek biztosított volt a 3 mérkőzés. Itt is voltak érdekes mérkőzések, de kétségkívül a döntő volt a leglátványosabb, ahol idősebb Sáli Barna játszott a helyi Dávid Viktorral. Utóbbi be is húzta a mérkőzést és ezzel a kategóriagyőzelmet is. A bronzmeccsen is szoros játék alakult ki, Tóth András és Máté László között, ahol ötszettben Tóth András győzedelmeskedett.

I. Dávid Viktor
II. Sáli Barna
III. Tóth András

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség 2021. május 31-én (hétfőn) 15:00 órai kezdettel tartja a 2021. évi rendes és tisztújító közgyűlését Omega Sportcentrumban-ban (2440 Százhalombatta, Erőmű út 14.).

A Meghívó letölthető: http://squash.hu/wp-content/uploads/2021/05/Meghivo_2021_05_31.pdf, minden tagunk elektronikus levélben is megkapja.

A 2020. évi Szakmai és gazdasági beszámoló ITT érhető el. A tisztújításhoz kapcsolódóan az elnök, alelnök, és az elnökségi tagságra való jelentkezést, szakmai programmal együtt 2021. május 24. éjfélig kérjük megküldeni a fotitkar@squash.hu e-mail címre.

Szombati napon a City Squash Club adott otthont a juniorok Országos Bajnokságának, amelyen több mint 60 induló vett részt. Az OB házigazdája ismét egy szinvonalas versenyt rendezett, az OXO Holdings támogatása által gyönyörű kerámia kupák és érmek kerültek a helyezettek nyakába, illetve a szervezők ajándék palacsintával és süteménnyel kedveskedtek a gyerekeknek. Külön érdekessége és meglepetése volt a bajnokságnak, hogy Laskai Vandát és Takács Benedeket egy nagy tortával búcsuztatták el a junior korosztálytól.

Az OB szinvonalát az élő közvetítés is szinesítette, az 1. pálya mérkőzéseit egész nap, a szövetség Youtube csatornáján lehetett követni.

Az Utánpótlás Országos Bajnokságon kilenc kategóriában hírdettek bajnokot:

Lányok:

U11-13: 1. Gubik Jázmin (Eger), 2. Hornyák Tamara (CSC), 3. Bednár Nóra (PlatánSzeged)

U15: 1. Bednár Kata (PlatánSzeged), 2. Zsoldos Lili (PSA), Tömösközi Janka (Eger)

U17: 1. Juhász Nóra (BLE), 2. Varga Lorena (Öntöde), 3. Sebestyén Fanni (BSA)

U19: Harmath Eszter (SzegedSquash), 2. Laskai Vanda (Dfitness), 3. Rózsa Emma (BSA)

Fiúk:

U11: 1. Lőrinczi Ákos (BLE), 2. Pap Gábor (PSA), 3. Németh Norton (Eger)

U13: 1. Czakó Vince (BLE), 2. Kárai Botond(1) BLE, 3. Sáli Máté (Mega)

U15: 1. Sáli Barnabás (Mega), Pavlovsky Péter (Colosseum), 3. Jámbor Ákos (Squashberek)

U17: 1. Komlódi regő (SzegedSquash), 2. Czakó Ákos (SzegedSquash), 3. Fodor Olivér (Eger)

U19: 1. Simon Dániel (CSC), 2. Takács Benedek (SzegedSquash), 3. Nagy Simon (Öntöde)

Gratulálunk a bajnokoknak és a helyezetteknek!