Már az elején volt okunk izgulni. A csapat gépe némi késéssel indul, és egy kicsit bizonytalan, hogy Frankfurtban elérik-e a csatlakozást. Némi információ beszerzése után megnyugtató választ kaptak a fiúk, el fogják érni a csatlakozó járatot. Reméljük, hogy gond nélkül érnek a verseny helyszínére.
Holnap indul a férfi válogatott az EB-re
Holnap kora délután indul a férfi válogatott Birmingham-be, a 2019. évi Csapat Európa Bajnokságra. Csapatunk a divízió 1-ben száll versenybe, hogy megvédje a bentmaradását a legmagasabb osztályban.
A verseny első szakaszában két csoportba sorolva kezdődnek a küzdelmek. Csapatunk az A csoportban a francia, német és a skót válogatottal van egy csoportban. Május elsején 12:30-kor a francia válogatottal lépünk először pályára, majd 17:00 órakor a németek lesznek az ellenfeleink. A csoport utolsó találkozója május 2-án 16:00 órakor a skót válogatottal lesz.
Utána a csoportban elfoglalt helyünk függvényében folytatódik tovább a verseny, a két csoport 1-2 helyezettje az 1-4 helyekért, a csoport 3-4 helyezettje pedig az 5-8 helyekért játszhat tovább.
Jó utat, és sikeres szereplést kívánunk a csapatnak.
Összevont verseny Szegeden
A hét végén Szegeden került megrendezésre a szezon utolsó összevont versenye. A nevezők számán is látszott, hogy ez már a szezon végét jelentő versenyek egyike, kicsit már alábbhagyott az indulási kedv. Az A, és a C kategóriában, valamint a hölgyeknél ezzel le is zárult a körverseny, kialakult az indulásra jogosultak csoportja. A B kategóriában még hátra van egy verseny, ahol módosulhat a legjobb nyolc játékos összetétele.
A hölgyek versenyét Chukwu Hannah játszmaveszteség nélkül nyerte meg. A második helyen Csókási Gabriella végzet megelőzve nővérét, Esztert.
A C kategóriában Lóczy Attila csak egy szettet engedett ellenfeleinek, ezzel a dobogó tetejére állhatott. A döntőben Kiss-Mihály Istvánt 3:1 arányban múlta felül. A harmadik hlyet Szabó Kende Zsombor szerezte meg.
Horvát Junior Open 2019.
Juhász Nórika minden meccsén derekasan küzdött, mindent megpróbált a nála nagyobb, s idősebb lányok ellen. A hatodik helyet sikerült megszereznie.12. helyen végzett U19-es válogatottunk
Vasárnap véget ért az U19-es Csapat Európa Bajnokság. A magyar válogatott ezen a napon a német válogatott ellen lépett pályára a 111. hely megszerzéséért. Az első mérkőzést Szebeni Péter játszotta, és 3:0 arányban maradt alul. A következő találkozó Rózsa Barnabásé volt, ő szintén szettet sem tudott nyerni ellenfelétől. Ezzel a mérkőzés sorsa már eldőlt, így Harmath Eszter csak két nyert szettre játszotta az utolsó meccset, és sajnos ő is alulmaradt. Ezzel a vereséggel csapatunk a 12. helyen végzett a versenyen.
A verseny döntőjébe az angol (1) és a svájci (2) válogatott jutott, ahol az angol csapat szerezte meg a győzelmet, ezzel az Európa Bajnoki címet.