A hét végén két versennyel kezdődött meg a 2018/2019-es szezon.
A B kategória játékosai a Griff-ben léphettek pályára. Sajnos már az első versenyen két visszalépő játékossal kellett elkezdeni a versenyt. A dobogó legfelső fokára egy szoros mérkőzés után Juhász Áron állhatott fel, leszorítva Makra Rolandot. A harmadik helyet Krasznai Gábor szerezte meg Bíró Balázs előtt. Ezzel a versennyel kezdetét vette a körverseny sorozat is a B kategóriában.
A szezonnyitó D kategóriás versenyt az egri Kőműves András nyerte. A döntőben Máté László ellen győzött 3/1 arányban. A harmadik helyet Dávid Viktor szerezte meg, aki az elődöntőben elfáradt Csuri Richárdot verte.
Egy hölgy is megmérettette magát Szűcs Liza, és sajnos csak egy junior versenyző nevezett Füzes Dániel személyében.
Gratulálunk minden résztvevőnek!

uj_szovlogoA Magyar Fallabda (Squash) Szövetségben a jövőben arra szeretnénk törekedni, hogy sportágunk minden jelentős eseményéről, a fiatalok vagy a profik sikereiről, szabadidős versenyekről, a lehető legnaprakészebben beszámoljunk.
Megújult kommunikációs csapatunk megpróbálja minél szélesebb körben terjeszteni ezeket a híreket, azonban rátok is nagy szükség van, a folyamatos tájékoztatás miatt.
Éppen ezért arra kérünk titeket, hogy bármilyen információval, eredménnyel, közelgő versennyel, képpel, vagy csak érdekességgel kapcsolatban bátran keressetek meg minket, mi pedig valamilyen formában mindenképpen megpróbálunk beszámolni.
Kérünk titeket, hogyha nemzetközi versenyen indultok és nem a szövetségen keresztül történik a nevezés, akkor is értesítsetek minket, hogy be tudjunk számolni róla.

Mindent szeretettel várunk a info@squash.hu e-mail címen.

Magyar Fallabda Szövetség, kommunikációs csapata

A MF(S)SZ elnöksége a mai napon megtartott elnökségi ülésén véglegesített néhány szabályzatot. Megújult az Országos Csapatbajnokság, az Általános Versenyszabályzat, és a Ranglista Szabályzat is. A szabályzatok utolsó oldalán találhatóak kilistázva a változások, hogy könnyebb legyen eligazodni az újdonságokban. Ezeken felül elkészült a Körverseny Szabályzata is, ami új ebben a szezonban.

Örömteli hír, hogy Szövetségünk tegnap kapta meg az értesítést, hogy elnyert egy 10.000.000.- Forintos támogatást, melyet a Feltörekvő Sportágak Tehetséggondozó Programjára írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A felhasználás részleteit hamarosan kidolgozza az elnökség.

Véget ért Grazban az Európa Bajnokság, ahol két magyar játékos is megmérettette magát. A lányoknál Csókási Gabriella, a fiúknál Sebők Benedek indult a versenyen. Mindkét játékosunk a 18. helyen végzett, gratulálunk a szereplésükhöz.
A hölgyek versenyét az angol Millie Tomlinson nyerte, a döntőben 3:1 arányban nyert a francia Coline Aumard ellen.
A férfiaknál szorosabb döntőt láthattunk, itt a spanyol Borja Golan 3:2 arányban múlta felül angol ellenfelét, George Parkert.
A nagyszámú magyar nézők többsége megegyezett abban, hogy a találkozók bővelkedtek érdekes bírói döntésekben, de lehet, hogy olyan vezetési szemléletváltás történt, amit mi nem követtünk.

Ma kora délután léptek pályára játékosaink a Grazi Európa Bajnokságon. Sajnos nem sikerült egyiküknek sem a legjobb 16-be kerülni.
Csókási Gabi cseh ellenfelétől kapott ki 3:1 arányban, Sebők Beni az első szettet még megnyerte az olasz játékos ellen, de utána hármat elvesztett. Játékosaink így a 17-24 helyek megszerzéséért folytathatják a versenyt.