Szlovák Junior Open

Első nap:
Péntek hajnalban változtattak a sorsoláson és az időrenden is, így csak Sáli Barnának volt meccse pénteken, sajnos az 1. kiemeltet kapta U 13-ban. Helyenként jó játékkal, sok ki nem kényszerített hibával 0/3 arányban maradt alul lengyel ellenfelével szemben.

Második nap:
Az első csoportkört szinte minden magyar jól teljesítette . Jeszenszky Zoli U15-ben, Simon Dani , Rózsa Barni, Takács Beni U17-ben Mindenki 3/0 arányban nyert, Nagy Levi U17-ben sajnos sima meccsen 0/3-ra maradt alul. Délután folytatás.

Takács Kata tájékoztatója

Senior találkozó Tatabányán

Szombaton a tatabányai Squashberek Squash Clubban a senior játékosok is megtartották az új szezon első versenyét. Ezúttal 20 játékos indult a megmérettetésen, többen is két kategóriában is pályára léptek. Sajnos ezúttal a hölgyek nem vettek részt a versenyben, így csak a három férfi kategóriában zajlott a találkozó.
A férfi 55+ kategóriában öt játékos szerepelt, akik körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső sorrendet. A döntőt a várakozásnak megfelelően Nagyiványi György és Horváth Tibor játszotta, Tibornak sikerült visszavágnia a legutóbbi vereségéért, ő állhatott a dobogó legfelső fokára. A harmadik helyet Füzes Sándor szerezte meg, Rubányi Péter a negyedik helyre szorult.
A 45+ korosztály egy svájci nyolcas táblát tudott megtölteni, ahol minden hely kijátszásra került. A döntőben Nagy Péter Bálint és Rabi Illés került össze, és a verseny záró mérkőzéseként látványos küzdelemben az előző év bajnoka, Nagy Péter Bálint nyert. A harmadik helyért Kiss András és Szalay Zsolt mérkőzött, Kiss András volt az eredményesebb, és végzett a harmadik helyen.
A 35+ kategóriában nem született meglepetés. a 10 indló közül Szabóky Márton és Nagy Péter Bálint jutott a döntőbe. Szabóky, aki az előző szezonban kezdte meg „senior karrierjét”, a várakozásnak megfelelően legyőzte a két kategóriában is játszó Nagy Péter Bálintot, és megnyerte a versenyt. A harmadik helyért ismét Kiss András léphetett pályára, ezúttal Tolmácsi Zoltán ellen, és itt is sikerült megszereznie a bronzérmet.
A verseny záró akkordja egy közösen elfogyasztott csülkös babgulyás volt, köszönhetően a házigazdák kedvességének. Ez a momentum megtette a hatását, a seniorok megfogadták, hogy máskor is ellátogatnak Tatabányára.

Hétvégi versenyek eredményei

Top 16, Szombathely:
Remek hangulatban, kicsit korai kezdéssel indult az idei A-s szezon.
A verseny házigazdája a szombathelyi Öntöde klub volt, ahol jómagam még sosem jártam.
A verseny végeztével a papírforma beigazolódott, ugyanis a sokszoros magyar bajnok Krajcsák Márk szettveszteség nélkül hozta le a versenyt.
Második helyen Boros Dávid végzett, míg a dobogó harmadik fokára az idősebbik Dévald testvér, Péter állhatott fel. Ő Szabóky Marcit verte a bronz meccsen.
Üde színfoltja volt a versenynek a fiatalok bemutatkozása az A-s mezőnyben Chukwu Hannah és Nagy Simon szetteket, sőt meccseket is nyertek, míg Szebeni Peti is meghúzogatta a rutinos játékosok képzeletbeli bajszát.
Természetesen az igazi öt játszmás csaták most is s helyosztókon zajlottak, megfelelő adrenalin szinttel fűszerezve.
Összességében nagyszerűen éreztem magam. Remélem a játékosok is.
Farkas János beszámolója

Az Online Squash Clubban megrendezett C kategóriás versenyre szép számmal jelentkeztek a versenyzők. A vártnak megfelelően Simon Dani és Bartek Bálint döntő volt, ahol az első szett elvesztése után Dani változtatott a játékán, ezzel a győzelemig harcolta magát. A harmadik helyet Füzes Alexander szerezte meg Csala Andrással szemben. Alexander végig stabil, kiegyensúlyozott játékot mutatott, csak Bartek Bálint tudta legyőzni.
A kialakult végső sorrend:
1. Hely: Simon Dániel
2. Hely: Bartek Bálint
3. Hely: Füzes Alexander
A résztvevőknek köszönöm a sportszerű játékot, és a részvételt.

Bencsik Balázs beszámolója

Frissült a ranglista, új sorsolási szisztéma

Az elmúlt napokban szokatlan mozgás volt észlelhető a férfi ranglistában, ennek az az oka, hogy az előző szezon lezárásra került. Ez azt is jelentette, hogy azok a játékosok, akik az előző szezonban nem indultak versenyen pontelvonásban részesültek. A pontszámok lefeleződtek, és így alakult ki az új szezon nyitó pontja.
Ezzel párhuzamosan az elnökség döntésének megfelelően módosult a sorsolások rendje is. Mától a táblák negyede kerül kiemelésre a fele helyett, tehát egy 16-os táblán négy játékos kerül kiemelésre. Az elképzelések szerint ezzel érdekesebb és változatosabb versenyek alakulnak a jövőben.

Szezonnyitó versenyek

A hét végén két versennyel kezdődött meg a 2018/2019-es szezon.
A B kategória játékosai a Griff-ben léphettek pályára. Sajnos már az első versenyen két visszalépő játékossal kellett elkezdeni a versenyt. A dobogó legfelső fokára egy szoros mérkőzés után Juhász Áron állhatott fel, leszorítva Makra Rolandot. A harmadik helyet Krasznai Gábor szerezte meg Bíró Balázs előtt. Ezzel a versennyel kezdetét vette a körverseny sorozat is a B kategóriában.
A szezonnyitó D kategóriás versenyt az egri Kőműves András nyerte. A döntőben Máté László ellen győzött 3/1 arányban. A harmadik helyet Dávid Viktor szerezte meg, aki az elődöntőben elfáradt Csuri Richárdot verte.
Egy hölgy is megmérettette magát Szűcs Liza, és sajnos csak egy junior versenyző nevezett Füzes Dániel személyében.
Gratulálunk minden résztvevőnek!