Hétvégi versenyek eredményei

Top 16, Szombathely:
Remek hangulatban, kicsit korai kezdéssel indult az idei A-s szezon.
A verseny házigazdája a szombathelyi Öntöde klub volt, ahol jómagam még sosem jártam.
A verseny végeztével a papírforma beigazolódott, ugyanis a sokszoros magyar bajnok Krajcsák Márk szettveszteség nélkül hozta le a versenyt.
Második helyen Boros Dávid végzett, míg a dobogó harmadik fokára az idősebbik Dévald testvér, Péter állhatott fel. Ő Szabóky Marcit verte a bronz meccsen.
Üde színfoltja volt a versenynek a fiatalok bemutatkozása az A-s mezőnyben Chukwu Hannah és Nagy Simon szetteket, sőt meccseket is nyertek, míg Szebeni Peti is meghúzogatta a rutinos játékosok képzeletbeli bajszát.
Természetesen az igazi öt játszmás csaták most is s helyosztókon zajlottak, megfelelő adrenalin szinttel fűszerezve.
Összességében nagyszerűen éreztem magam. Remélem a játékosok is.
Farkas János beszámolója

Az Online Squash Clubban megrendezett C kategóriás versenyre szép számmal jelentkeztek a versenyzők. A vártnak megfelelően Simon Dani és Bartek Bálint döntő volt, ahol az első szett elvesztése után Dani változtatott a játékán, ezzel a győzelemig harcolta magát. A harmadik helyet Füzes Alexander szerezte meg Csala Andrással szemben. Alexander végig stabil, kiegyensúlyozott játékot mutatott, csak Bartek Bálint tudta legyőzni.
A kialakult végső sorrend:
1. Hely: Simon Dániel
2. Hely: Bartek Bálint
3. Hely: Füzes Alexander
A résztvevőknek köszönöm a sportszerű játékot, és a részvételt.

Bencsik Balázs beszámolója

Frissült a ranglista, új sorsolási szisztéma

Az elmúlt napokban szokatlan mozgás volt észlelhető a férfi ranglistában, ennek az az oka, hogy az előző szezon lezárásra került. Ez azt is jelentette, hogy azok a játékosok, akik az előző szezonban nem indultak versenyen pontelvonásban részesültek. A pontszámok lefeleződtek, és így alakult ki az új szezon nyitó pontja.
Ezzel párhuzamosan az elnökség döntésének megfelelően módosult a sorsolások rendje is. Mától a táblák negyede kerül kiemelésre a fele helyett, tehát egy 16-os táblán négy játékos kerül kiemelésre. Az elképzelések szerint ezzel érdekesebb és változatosabb versenyek alakulnak a jövőben.

Szezonnyitó versenyek

A hét végén két versennyel kezdődött meg a 2018/2019-es szezon.
A B kategória játékosai a Griff-ben léphettek pályára. Sajnos már az első versenyen két visszalépő játékossal kellett elkezdeni a versenyt. A dobogó legfelső fokára egy szoros mérkőzés után Juhász Áron állhatott fel, leszorítva Makra Rolandot. A harmadik helyet Krasznai Gábor szerezte meg Bíró Balázs előtt. Ezzel a versennyel kezdetét vette a körverseny sorozat is a B kategóriában.
A szezonnyitó D kategóriás versenyt az egri Kőműves András nyerte. A döntőben Máté László ellen győzött 3/1 arányban. A harmadik helyet Dávid Viktor szerezte meg, aki az elődöntőben elfáradt Csuri Richárdot verte.
Egy hölgy is megmérettette magát Szűcs Liza, és sajnos csak egy junior versenyző nevezett Füzes Dániel személyében.
Gratulálunk minden résztvevőnek!

Kedves Magyar Fallabda Család, Játékosok, Edzők, Klubvezetők!

uj_szovlogoA Magyar Fallabda (Squash) Szövetségben a jövőben arra szeretnénk törekedni, hogy sportágunk minden jelentős eseményéről, a fiatalok vagy a profik sikereiről, szabadidős versenyekről, a lehető legnaprakészebben beszámoljunk.
Megújult kommunikációs csapatunk megpróbálja minél szélesebb körben terjeszteni ezeket a híreket, azonban rátok is nagy szükség van, a folyamatos tájékoztatás miatt.
Éppen ezért arra kérünk titeket, hogy bármilyen információval, eredménnyel, közelgő versennyel, képpel, vagy csak érdekességgel kapcsolatban bátran keressetek meg minket, mi pedig valamilyen formában mindenképpen megpróbálunk beszámolni.
Kérünk titeket, hogyha nemzetközi versenyen indultok és nem a szövetségen keresztül történik a nevezés, akkor is értesítsetek minket, hogy be tudjunk számolni róla.

Mindent szeretettel várunk a info@squash.hu e-mail címen.

Magyar Fallabda Szövetség, kommunikációs csapata

Megújult szabályzatok közzétéve a weboldalon

A MF(S)SZ elnöksége a mai napon megtartott elnökségi ülésén véglegesített néhány szabályzatot. Megújult az Országos Csapatbajnokság, az Általános Versenyszabályzat, és a Ranglista Szabályzat is. A szabályzatok utolsó oldalán találhatóak kilistázva a változások, hogy könnyebb legyen eligazodni az újdonságokban. Ezeken felül elkészült a Körverseny Szabályzata is, ami új ebben a szezonban.

Örömteli hír, hogy Szövetségünk tegnap kapta meg az értesítést, hogy elnyert egy 10.000.000.- Forintos támogatást, melyet a Feltörekvő Sportágak Tehetséggondozó Programjára írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A felhasználás részleteit hamarosan kidolgozza az elnökség.