Mára véglegesedett a csapatbajnokság beosztása és időrendje is. A korábbi állapothoz képest egy változás van, a férfi csapatok száma egy nevező visszalépése miatt csökkent. Ez azt jelenti, hogy a IV. osztályban 7 illetve 6 csapat fog versenyezni a csoporthelyezésekért. A csoportok helyszínei és a lebonyolítás időrendje a Versenynaptárban a verseny neve mellett tekinthető meg.
Jó felkészülést, és jó versenyzést a csapatoknak!

Lezárult a csapatbajnokság nevezése. A férfiaknál összesen 44, a hölgyeknél 7 csapat nevezett a versenyre. A nevezők száma miatt módosul a lebonyolítási forma, és néhány nevezési díj is csökkenni fog. Egy első és két másodosztályú csapat nem nevezett, ezért a csapatok feljebb kerültek a listán, ezzel többen is felsőbb osztályba kerültek ebben a szezonban. Több egyesület is kevesebb csapatot nevezett idén, ez főleg a IV. osztályt érinti, remélhetőleg ez javítani fogja a csapatok részvételi fegyelmét is.
A részletek:

Az elmúlt hétvégén néhány magyar fiatal részt vett a Serbian Junior Open korosztályos nemzetközi versenyen, ahol az alábbi helyezéseket szerezték meg:
Harmath Eszter u15 lány – 1.hely
Sárkány László U13 – 3.hely
Jeszenszky Zoltán U13 – 1.hely
Takács Benedek u15 – 2,hely
Nagy Levente U15 – 9.hely

Gratulálunk az eredményes szerepléshez!

Október 1-én a Colosseum adott otthont egy C-kategóriás versenynek, amelyre 18 nevezés érkezett.
Frey Martin betegségre hivatkozva nem jelent meg a versenyen.
Egész nap jó hangulatban teltek az események, nagy meglepetés nem történt.
Két mérkőzést emelnék ki: Csókási Gabi és Farkas Jani meccsét, ami egy igazán nívós 3:2 lett, hosszú menetek, okos megoldások.
Valamint a második elődöntőt Mikó Márton és Takács Gergő között, ami szintén 5 szettes lett. Itt is nagyon hosszú menetek voltak, nem lehetett kiszámítani a végkimenetelt. A döntő szettben Gergő 6:10-es hátrányból volt képes megnyerni a mérkőzést.
A döntőben nem meglepő módon Csókási Gabi került, ahol az első szett elvesztése után könnyedén nyerte meg a mérkőzést és a versenyt az elődöntőtől kimerült Takács Gergővel szemben.
Bencsik Balázs beszámolója

A hét végén két kiemelt versenynek is lejár a nevezési határideje. Október 2-án vasárnap éjfélig lehet elküldeni a 2016-2017. évi Országos Csapatbajnokságra a nevezéseket. A beérkezett jelentkezések összesítése után kerülnek kialakításra a csoportok, majd a sorsolások és a fordulók helyszínei.
3-án, hétfőn pedig a 2016. évi HJO nevezési határideje jár le, még ide is lehet jelentkezéseket elküldeni.

Kérjük tartsátok be a határidőket, mert utána már nem tudják fogadni a szervezők a nevezéseket.