D kategóriás verseny Egerben

A hétvégi Egri “D” kategóriás verseny 20 versenyző küzdelmeit hozta.
Már az első főtáblás kör végén sok meglepetés született, mivel az első 4 kiemeltből Végert Csaba, Karnauf Tamás és Baka Zoltán is a vigaszágra kényszerültek.
Az első meccse elvesztése után a helyi Végert Csaba a vigaszági győzelmével öregbítette az Egriek sikereit. A főtábla ezután sok további fordulatos és jó hangulatú játszmákkal zajlott, melyet délben egy hatalmas palacsintázás színezett. A bronz meccs is nagyon fordulatosan alakult, ahol Máté László 2-0 szett arányú vezetésből és a harmadik szettben is sokáig vezetve, de végül elveszítette a mérkőzést, Nagy Péter szorgalmas játéka meghozta Péternek a bronz érmet. Mint az összes mérkőzés a döntő is fairplay játékot hozott, ahol ezúttal Debreczeni Gábor vett revansot az előző versenyen elszenvedett vereségéért Maróti László ellen. A dobogósok a kupa és az érmek mellett a Besenyei borház prémium borait vihették haza.

Zsengellér Sándor beszámolója

Farkas János lett Khan utódja

A tegnap megtartott elnökségi ülésen kijelölésre került a külföldre távozó Shakeel Khan utódja. Az elnökség egyhangú döntéssel Farkas Jánost nevezte ki az U 15/17-es válogatottak szövetségi kapitányi feladatok ellátására. Farkas János segítője az Európa Bajnokság alatt Nagy Ferenc lesz.

I. Szeged Open 2017.

Az Országos Bajnokság után ismét PSA verseny lesz Szegeden, 2017. május 19-21. között. Tegnap megkaptuk a visszaigazolást a PSA-tól és bekerült a programba az I. Szeged Open 2017. elnevezésű férfi verseny. Arra való tekintettel, hogy a felsőbb korcsoportokban szereplő fiatalok is tudjanak indulni a versenyen, a Diákbajnokság egy héttel később, május 27-28-án kerül megrendezésre.

Pályázat a senior OB. helyszínére

A MF(S)Sz elnöksége pályázatot írt ki a 2017. évi Gosztonyi István Senior Egyéni Országos Bajnokság lebonyolítására. A verseny rendezése a Szövetség és a pályázat nyertesének közös rendezésében kerül lebonyolításra. A pályázati anyag IDE kattintva tölthető le.

Austrian Junior Open 2017.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Bécsben a 2017-es GP versenyt.
Szinte minden korosztályban képviseltettük magunkat a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Komlódi Regő indult a 13-as fiuknál és a harminckettes táblán a 15..helyen végzett. Végig kiegyensúlyozottan szép technikával játszott, biztos vagyok benne, fog még Ő sokkal előrébb is végezni.
A 15-ös fiuknál négyen is indultunk..A helyezések a következők lettek.

Olvass tovább