A 2004. évi Sportról szóló törvény 2016-ban módosításra került. A törvény értelmében a MOB Nem Olimpiai Sportágak szekciója január elsejétől megszűnik, és helyette egy új szervezet alakul meg, mely ellátja a feladatokat.
A mai napon volt a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) alakuló közgyűlése, ahol a tagok egyhangú szavazata mellett megalakult az új szervezet, ami országos hatáskörű köztestületként fogja irányítani, segíteni a nem olimpiai sportágak életét.
A szervezet elnöke Dr. Mészáros János lett, általános alelnöke Járosi Péter, szakmai alelnöke Galambos Péter. A szövetség működését az elnök és alelnökök mellett további nyolc fős elnökség biztosítja majd.
Ez az átalakulás további változásokat is magával fog hozni, erről majd folyamatosan beszámolunk.
Fallabda a Nemzeti Sportban
A december 20-án, kedden a Nemzeti Sportban megjelent cikkben olvashattok pár jó tanácsot, melyek főleg kezdő játékosoknak szólnak, de bízunk benne, hogy a már rutinosabb játékosok is találnak érdekességet, új információt!
A teljes cikk itt olvasható
Évzáró összevont verseny az RSC-ben
A hét végén a szezon harmadik összevont versenye zajlott a Rózsadomb Squash Clubban. A kétnapos versenyre 85 nevezés érkezett be, sajnos két játékos nem tudott játékra jelentkezni. Ez volt a szezon utolsó hivatalos versenye, ami jó évzárásnak bizonyult.
Helyreigazítás
Az elmúlt hétvégi Utánpótlás Mikulás Kupa versenyen a női U 17/19 kategóriában Farkas János hibájából, sajnos tévesen lett megállapítva a dobogós helyezések sora.
Mentségére legyen mondva, hogy a hölgyek között csak a szett arányok döntöttek.
A helyes eredmény a következő lett
- Filyó Borbála 3-1győzelmi és 11/4 játszma aránnyal,
- Róth Eszter 3/1győzelmi és 11/5 játszma aránnyal,
- Szabó Mercédesz 3/1győzelmi és 11/6 játszma aránnyal.
A pontos eredmények megtalálhatok a Versenynaptár menüpontban.
Még egyszer gratulálunk a dobogósoknak, találkozunk a következő junior versenyen 2017-ben.
A ranglista a helyes eredménynek megfelelően lett frissítve.
Pályázati lehetőség egyesületeknek
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.
A HISZEK Benned Sport Program egyik alprogramjaként az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével.
A kiírás ezen a linken található: http://sosz.hu/hiszek-benned/