Új elnökségi határozatok

A MF(S)Sz elnöksége a héten megtartott elnökségi ülésén néhány fontosabb kérdésben is határozatot hozott.
– A felnőtt ranglista kapcsán a kategóriagyőzelmekért adható bónuszpontok kiosztását kis mértékben módosította, ezen túl minden kategóriában már két győzelem után járnak a plusz pontok.
– A 2017. évi Utánpótlás Országos Bajnokság ismét a Gold Centerben kerül megrendezésre, így ismét egynapos lebonyolítás lesz 2017. 02. 11-én.
– Azok az egyesületek, akik a CsB. második fordulójáig sem rendezik tartozásukat a szövetség felé, kizárásra kerülnek a szezon további versenyeiről, beleértve az egyesület játékosait is.
– A Magyar Diáksport Szövetség 2017-re is elfogadhatatlan feltételeket szab meg a Diákolimpia megrendezésére, ezért már most biztos, hogy 2017-ben ismét Diákbajnokság néven fogunk versenyt rendezni.

Utánpótlás Mikulás Kupa Egerben

Az elmúlt hét végén az Eger környéki tejföl ködnek köszönhetően, kis késésekkel került megrendezésre a soron következő junior verseny, a Mikulás Kupa.
Az időjárási viszonyokon kívül még betegség miatti visszalépések is tizedelték a mezőnyt.
Viszont akik eljöttek, remek kiélezett, sok-sok öt szettes mérkőzést játszottak.
A rendezők is kitettek magukért, volt minden, mi szem-szájnak ingere.
Csokoládék, banán, mandarin, palacsinta. Mondhatnám a bőség zavara.

Olvass tovább

Swiss Junior Open 2016.

nagy_simonA hét végén négy fiatal játékosunk vett részt a nagyon jól lebonyolított Swiss Junior Open versenyen Svájcban.
Nagy Sára (U19), egyedüli lányként 21 versenyzőből 12 lett. A selejtezőből egy angol lányt búcsúztatva került a főtáblára, ahol a végső győztestől vereséget szenvedett, aztán szoros mérkőzéseket követően végül 12. lett. A 17 év alatti fiúknál Dévald Péter és Tamás izgalmas, jó mérkőzések után a 20. és a 21 helyet szerezték meg az 51 versenyzőből. Nagy Simon (U15) nagy csatákon át végül 7. lett, begyűjtve pozitív és negatív tanulságokat egyaránt. Gratulálunk a versenyzőknek.

 

Nagy Péter Bálint duplázott a seniorban

Szombaton a Rózsadomb Squash Club adott otthont a SALMING Senior Mikulás Kupának. A négy csoportban zajló versenyre 34 nevezés érkezett be, néhányan két csoportban is megmérettették magukat. A versenyen már az első körökben is szoros, izgalmas mérkőzések zajlottak, és ez a verseny további részére is igaz lett. Sok-sok szoros mérkőzésen dőlt el a továbbjutás, vagy a helyezés sorsa. Verseny közben a Mikulás is meglátogatta a versenyt, akit táncoslábú krampuszai kísértek el. A kis pihenő után megújult erővel folytatódott a küzdelem, oldott kellemes hangulatban.

Olvass tovább

BLADE TOP8 és női verseny Vácott

Szombaton került megrendezésre Vácott, a Néveri Squash Centrumban a BLADE Top 8 és a női mezőny fordulója.
Egy teljesen felújított klubban, remek hangulatban zajlottak a mérkőzések. Sajnos betegség miatt többen is visszaléptek. A hölgyeknél Farkas Fatime, míg a fiuknál Szabóky Márton és a Dévald testvérek. Mindannyian nagyon hiányoztak a mezőnyből.

Olvass tovább