A szombaton a szegedi Relaxo Sportközpontban megrendezett szenior ranglista verseny beszámolója és eredményei a következő:

Kohlrusz Balázs beszámolója:

Hétvégén Szeged a Relaxo Sportcentrumban rendezték meg a Szenior ranglista versenyt. A három korosztályba 20 nevezés érkezett. A szervezők pogácsákkal és sültes tálakkal kedveskedtek a játékosoknak.

Az 55+ kategóriában öt játékos körmérkőzéseket játszottak, ahol a következő eredmény született:
5. Nógrády Norbert, 4. Füzes Sándor, 3. Soós István, 2. Sódar László, 1. Eperjesi László lett. Emeljük kalapunkat Sódar László (63) és Füzes Sándor (60) előtt, akik mindketten 15 szettet játszottak le a nap folyamán!

A 45+ korosztályban a két kategóriába is nevező Kozma János játszotta a bronz meccset Pogány Péter ellen. Jani koncentráltabb volt, övé lett a bronz.
Szintén két kategóriában is indult Rabi Illés, aki döntőig menetelt, de Nagy Péter Bálintot nem tudta megállítani, Illés ezüst, Nagy Peti pedig aranyérmet szerzett.

A 35+ kategóriában, Kozma Jani szintén bronz meccset játszott, itt Országh Petivel került szembe, akivel egy nagyon izgalmas 5 szettes mérkőzést játszott, végül Kozma megszerezte második bronzérmét.

A döntőbe itt is bejutott Rabi Illés, de a nap folyamán megállíthatatlan Szabóky Mártonnal azonban nem bírt. Szaboky 1., Rabi 2., Kozma 3., Országh 4. hely

Gratulálunk minden helyezettnek, köszönjük hogy eljöttetek!

A Gosztonyi István Országos Bajnokság időpontja, az MF(S)SZ elnökségének döntése alapján, a kiírt időpontban 2021. augusztus 28-29-én kerül lebonyolításra.

A rendezvény megrendezésére a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség pályázatot ír ki, amelyet 2021. július 27-ig kell elektronikus formában benyújtani a fotitkar@squash.hu címre. A versenyrendezési feltételek megtekinthető a weblapon, a Szövetség->Szakmai anyagok oldalon.

A rendező klub és a helyszín 2021. július 29-ig kerül kijelölésre. A versenykiírás 2021. július 30-án megtekinthető a Versenynaptárban. A rendezvényre 2021. augusztus 25. éjfélig lehet nevezni a nevezes@squash.hu címen.

A Szenior OB-ra jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk!

A 2020/2021-es versenyszezon Országos Csapatbajnoksága befejeződött, a négy osztályban kialakult a végső sorrend. Az I. osztályban első helyen a City Squash Club SEI. végzett, szorosan mögötte a Szegedi-Tisza Squash SEI. a második és a bronzérmet a Squashberek SE csapata szerezte meg. A II. osztályban az első helyen a Go Ahead SC SEI, második helyen a Golden Ball SE és a harmadik helyen a Top Challenge I. csapata végzett. A III. osztályban aranyérmes a Szeged Squash SEII., ezüstérmes a MAFC Evipro SEI. és bronzérmes a Pro Squash Akadémia SEII. csapata lett. A IV. osztályban első helyen a Best of Five SE végzett, második a Pécsi Fallabda SE csapata és harmadik helyett a Szeged-Tisza Squash SEII. csapata szerezte meg. Gratulálunk a bajnokcsapatoknak és a helyezetteknek!

Részletes eredmények:

I. osztály: 1. City Squash Club SEI 21 pont (jobb szerzett pontokkal), 2. Szeged-Tisza Squash SEI. 21 pont, 3. Squashberek SE 19 pont, 4. Victor-BLE TeamI. 14 pont, 5. Szeged-Squash SEI. 12 pont, 6. Csé-Team Labda EgyletI. 9 pont, 7. Pro Squash Akadémia SEI. 9 pont, 8. Gekko SEI. 2 pont, 9. Eger-SSE-AnicoKészházak 1 pont

II. osztály: 1. Go Ahead SC SEI. 26 pont, 2. Golden Ball SE 24 pont, 3. Top Challenge 20 pont, 4. Colosseum-Luxus SE 16 pont, 5. Go Ahead SC SEII. 14 pont, 6. Victor-BLE TeamII. 11 pont, 7. F.I.T.S.C. 9 pont, 8. Mega SEI. 7 pont, 9. Gekko SEII. 5 pont, 10. Csé-Team Labda EgyletII. 3 pont

III. osztály: 1. Szeged-Squash SEII. 26 pont, 2. MAFC Evopro SEI. 25 pont, 3. Pro Squash Akadémia SEII. 20 pont, 4. Victor-BLE TeamIII. 15 pont, 5. Go Ahead SC SEIII. 12 pont, 6. Eger SSE-NagytarcsaParkFm 12 pont, 7. MAFC Evopro SEII. 10 pont, 8. Szombathelyi Öntöde SE 8 pont, 9. Victor-BLE TeamIV. 7 pont, 10. hely Eger SSE-BaluTurboTeam 0 pont

IV. osztály: 1. Best Of Five SE 21 pont, 2. D Fitness SE 16 pont, 3. Szeged-Tisza Squash SEII. 13 pont, 4. Pécsi Falabda SE 12 pont, 5. City Squash Club SEII. 9 pont, 6. Alba-Török SE 5 pont, 7. Go Ahead SC SEVI. 5 pont, 8. Mega SEII. 4 pont, 9. City Squash Club SEIII. 4 pont, 10. City Squash Club SEIV. 2 pont, 11. Colosseum-Luxus SE 0 pont, 12. City Squash Club SEV. 0 pont

Az MF(S)SZ elnöksége a 19/2021.07.13. határozatában módosította a Országos Csapatbajnokság osztályzó mérkőzések lejátszásának végső időpontját. Az érintett csapatoknak (magasabb osztály 8., 9. helyezett, alacsonyabb osztály 2., 3. helyezett) 2021. augusztus 31-ig kell lejátszaniuk a mérkőzéseket, és eddig az időpontig kell megküldeni a mérkőzések jegyzőkönyveit.

2021. július 24-25-én a tatabányai Squashberek Sportközpontban az összevont verseny újabb állomása következik, ahol az A,B, C, D és női kategóriában mérkőzhetnek a játékosok a ranglista pontokért és a helyezetteknek járó díjakért. A versenykiírás megtalálható a Versenynaptárban. Nevezni online formában lehet, nevezési határidő 2021.07.21. szerda éjfél. Jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk a játékosoknak.