Sikeres HJO 2012

hjo_2012

hjo_2012

A hét végén került megrendezésre a 2012. évi Hungarian Junior Open nemzetközi utánpótlás verseny a budapesti Griff Squash Clubban. A versenyen 12 nemzet képviseltette magát, 86 indulóval, köztük 32 magyar játékossal. A háromnapos versenyen a leányok és a fiúk 4-4 korcsoportban játszhattak a végső győzelemért.

squah_day

A szombati napon került sor a World Squash Day világesemény hazai versenyére is. Ez az esemény a sportág népszerűsítését volt hivatott elősegíteni, megmutatva a döntéshozóknak, hogy a squash érdemes az olimpiai szereplésre is.

Bővebb beszámolónk:

Véget ért a Hungarian Junior Open 2012 nemzetközi squash verseny. 86 indulóval valamelyest meghaladtuk a tavalyi induló létszámot, az egyetlen szomorú hír, hogy kevesebb magyar fiatal indul, mint tavaly, 32 hazai fiatal lépett pályára.
Az első nap nem hozott különösebb meglepetést, mind a hazai mind a külföldi favoritok hozták meccseiket. Győzelemmel kezdett Kiss-Máté Csenge, Csókási Gabika, Szerencsés Debóra, Farkas Balázs, Dévald Péter és Tamás, Cseke Ádám, Vas Márk, Szederkényi Dani, Szűcs Ákos, Benedek Kristóf, Kiss Dániel, Szűts Dániel, Kispéter Ádám, Laskai Vanda, Hadházi Orsolya.
A legjobb külföldi versenyzők szintén hozták meccseiket. A legizgalmasabb mérkőzéseket talán a fiúk 13 éves kategóriájában láthattuk, egy nagyon izgalmas Horvát – Szlovén összecsapáson és Csókási Gabi meccsén az osztrák lánnyal küzdve.
A verseny második napja már igazi csemegéket tartogatott és egy csúnya sérülést. A legnagyobb fiúk közül Püski Lénárd hozta az elvárt győzelmeket, ezzel már a döntőben került. Papp Nándinak nem sikerült, de a harmadik helyért még javíthat. Csókási Gabi nyert az U17-ben és az U19-ben is, valószínűleg megismétli Csenge tavalyi teljesítményét. Sérült lábbal is döntőbe játszotta magát Farkas Balázs, a döntőben Mark Radley lesz az ellenfele, aki nagyszerű játékkal jutott tovább. Dévald Péter okos játékkal szintén döntőbe jutott, reméljük sikerül a másnapi döntő.
A legkisebb lányok már be is fejezték a tornát a második napon, nagy örömünkre 3 magyar lány állhatott a dobogó tetejére. Szeberényi Réka nyerte a tornát, minden meccsét megnyerve. Laskai Vanda a második, Hadházi Orsolya a harmadik helyen végzett. Gratulálunk, még több ilyen sikert. Az eggyel idősebb lányoknál Szerencsés Debóra vasárnap még a dobogóra játszhatja magát.
A jól játszó és mérkőzésén magasan vezető David Dvonc válla mérkőzés közben kiugrott és kénytelen volt a meccset feladni.
A rendezést kissé megnehezítette a World Squash Day elnevezésű torna, amit a rendezvénybe illesztve játszottak le szombaton. Ezzel 20 extra mérkőzés került be az amúgy is feszített programba. A 40 játékos egy-egy szettet játszott egymással 20 pontig, végül a Team Squash csapat nyert. A rendezvény célja a squash játék népszerűsítése volt, ezzel elősegítve, hogy a sportág részt vehessen a 2020. évi olimpián. Ezen a napon a világ számtalan pontján került sor hasonló megmozdulásra, ezzel támogatva a sportág megítélését.
A harmadik játéknap előtt 5 játékos kénytelen volt lemondani a szereplést sérülés, illetve betegség miatt.
A magyar játékosok teljesítménye idén is nagyon jó volt. Közülük is kiemelkedik Csókási Gabriella, aki a GU17 és GU19 kategóriában is diadalmaskodni tudott. 
A 32 magyar induló 5 arany, 3 ezüst, 3 bronz és 2 negyedik helyet szerzett.
Gratulálunk a játékosoknak a helyezésekhez, és köszönjük a rendezők (Szilágyi Gábor, Colin White, Atlvater Csaba, Gubi Ramon) megfeszített munkáját.

Végeredmények:
Girls Under 13:
 

  1. Szeberényi Réka
  2. Laskai Vanda
  3. Hadházi Orsolya
  4. Andela Vrgotic

Girls Under 15:

  1. Matouskova Hana
  2. Ebringerova Barbora
  3. Szerencsés Debóra
  4. Bendova Veronika

Girls Under 17:

  1. Csókási Gabriella
  2. Brglez Pija
  3. Malinova Michaela
  4. Katarina Jeremic

Girls Under 19:

  1. Csókási Gabriella
  2. Kiss-Máté Csenge
  3. Jacqueline Peychar
  4. Zelei Kinga

Boys Under 13:

  1. Sikora Artur
  2. Dévald Péter
  3. Sikora Artur
  4. Dévald Tamás

Boys Under 15:

  1. Sofranac Aleksandar
  2. Walls Oliver
  3. Mat’as Simon
  4. Dvonc David

Boys Under 17:

  1. Farkas Balázs
  2. Mark Radley
  3. Szűcs Ákos
  4. Kegel Martin

Boys Under 19:

  1. Püski Lénárd
  2. Wachter Tobias
  3. Papp Nándor Gergő
  4. Dolovcak Ivan

 

Share this post

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.