A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség pályázati felhívására beérkezett főbírói pályázatokat az Elnökség megvitatta, és a 45/2024.10.17. határozatban, mely megtalálható a Határozatok tárában az alábbi döntést hozta:

Török-Berkes Zoltán a Szövetség új főbírója.

Zoltán korábban, 2004-2014 között volt már szövetségi főbíró, ebben az időben az Elnökségnek is tagja volt. Részt vett “A squash szabályai” dokumentum fordításában, mely most is megtalálható honlapunkon. ESF bíróként működött 2005-14 között, a 2006-os PSA verseny egyik játékvezetője, 2024-ben WSO 3 bíróként végzett és több mérkőzést magas szinten vezetett a PSA Budapest Squash Openen.

Zoltán küldetésének érzi a hazai játékvezetők számának növelését, a minőségi versenyek biztosítását bírói oldalról, célja, hogy mindenkinek, aki érdeklődik a squash mérkőzések levezetése iránt, átadja tudását. Ő fogja vezetni a 2024-25 szezon minden “A” kategóriás versenyét egy dedikált klubbíróval együtt, valamint a Felnőtt Egyéni Országos Bajnokság vezetése is az ő feladata. Zoltán nevezi ki a klubbírókat és levezető bírókat az egyes szövetségi versenyekre, ajánlja a külföldi eseményekre WSO játékvezetőinket.

Első lépésként vár mindenkit, nem csak a jelenlegi játékvezetőket november 23-án az Omegában megrendezésre kerülő junior versenyen, ahol egy kötetlen, mégis már szakmai beszélgetés keretében felvázolja terveit és céljait az érdeklődőknek.

Sok szeretettel gratulálunk Zoli, jó munkát kívánunk!


Október 19-én a budapesti Rózsadomb Centerben léptek pályára a 35 év feletti hölgyek és urak, akik az ország minden területéről érkeztek a viadalra. Köszönjük szépen Lőrinczi Balázs klubvezetőnek és az RC minden munkatársának a vendéglátást. Balázs beszámolója:

“A Női 35+, a +35 férfi és a +55 férfi kategóriák kerültek megrendezésre, aminek az érdekessége, hogy a +35 férfi nevezői kevesen voltak ezért a +45 játékosait besorolták hozzájuk. A játékosokat a Regenera italforgalmazó cég jóvoltából megajándékozhattuk frissítőkkel, a nap fénypontja (a játék mellett természetesen) a tombola volt, ahol Ashaway húrokat, Eyerackets grippeket és fődíjként 2 db szabadon választható Black Knight squash ütőt nyerhettek a résztvevők a Rózsadomb Squash Club felajánlásával.

A hölgyekről: A mezőnyük annyira szoros volt, hogy a csoport mérkőzés utolsó meccsének utolsó pontjánál született meg a teljes mezőny végeredménye. 3/2-es körbeverések és nagyon hosszú izgalmas mérkőzések zajlottak itt.

Végeredmény:

🥇Szlatkovszky Zita

🥈Fábián Mónika Edina

🥉Divéky Anna

A +35-ös fiúknál is jó meccsek voltak, de nem volt meglepetés. Fiatalabb korosztály elvitte az érmeket.

Végeredmény:

🥇Szabóky Márton

🥈Bary Gábor

🥉Lóczy Attila

A +55-ös srácoknál szintén az ismerős arcok léphettek a dobogóra, de harmadik helyért folyó mérkőzés Pavlovszky Albert és Nagyiványi Gyuri között kiemelkedően izgalmas volt. Gyuri 0:2-es állásról fordította meg a meccset amivel megszerezte a dobogó harmadik fokàt.

Végeredmény:

🥇Nagy Péter Bálint

🥈Bottyán István

🥉Nagyiványi György

Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük Horváth Istvánnak a profi munkát!”


Juhász Nóri szeptember óta az Egyesült Államokban él és tanul, a hétvégén pedig a U.S. Junior Openen lép pályára GU17-es kategóriában. Érdekesség, hogy csak a lány U17 kategóriában 102 nevező van.

Nórit kérdeztük a versenyről. 👇🏼

“Az elmúlt 3,5 hónapban nagyon vártam ezt a versenyt és igyekeztem annyit edzeni amennyit tudtam a körülményeknek megfelelően. Mióta elkezdődött a squash szezon a suliban, azóta a csapattal sokat edzünk. Minden nap van csapatedzés, két egyiptomi lány a csapattársam velük szoktam edzeni, de vasárnaponként amikor nincs edzés a sulival, akkor vagy solozok vagy fiukkal játszok. A hét egyik napján van kondi a squash edzés után egy profi kondi edzővel, valamint egy nap squash után más ütős sportot is szoktunk csinálni a szórakozás kedvéért.

A versenyre elvárásaim nem nagyon vannak helyezés szempontjából, viszont mindent megszeretnék tenni minden meccsen hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és küzdeni a végsőkig. A suliból az egyik lány egyiptomi csapattársam valamint egy jó pár fiú jön. A lány, és fiú edző is eljött velünk erre a versenyre (mind saját költségből), úgyhogy edzői segítsége mindenkinek van ami szerintem egy nagy dolog. Összességében nagyon várom a verseny kezdetét, és a meccseimet, valamint remélem sikerül teljesítenem az elvárásaimat.”

Nóri az első meccsén a kanadai ellenfelétől sajnos 0-3 arányban kikapott, így a tábla alsó felén folytatja a meccseit.

A versenyről minden információt ITT találtok!


A múlt hétvégén Püski Lénárd junior szövetségi kapitány megtartotta a szezon első válogatott összetartását a City Squash Clubban. 🇭🇺

A kétnapos edzőtábor szinte teljes létszámban, jó hangulatban és hasznosan zajlott.

Köszönjük minden lelkes sportolónak a részvételt! 💪🏼


Jövő héten érkezik az idei év utolsó junior versenye, a 3. Rádi Pékség Utánpótlás Ranglista és Fejlődő verseny! A torna helyszíne Eger és az Invest Sportcentrum. 📍

A nevezési határidő DECEMBER 4. HÉTFŐ ÉJFÉL❗️

Nevezni a versenyengedéllyel rendelkező játékosok online, a Szövetség felületén tudnak, ezen a linken. ➡️https://tinyurl.com/4c4xxxx4

Fejlődő kategóriában, versenyengedély nélkül pedig e-mailen, a nevezesu@squash.hu címen, név, születési idő és kategória megjelölésével tudtok. 📩

Ne hagyjátok ki a 2023-as év utolsó junior versenyét! 😉✌🏼