Top 16 a Griffben

tpo_16_2012

tpo_16_2012

Az elmúlt hét végén került sorra a szezon első TOP 16-os versenye, mely a D kategóriás játékosok szezonnyitó versenyével volt összekötve. A D kategória játékosai szombaton léptek pályára a végső helyezések megszerzéséért, a 26 nevező játékosból három sajnos rossz napon érkezett a verseny helyszínére. A verseny nem szűkölködött a meglepetésekben. a dobogó első két helyére kiemelési számmal nem rendelkező játékosok kerültek.
Szombaton megkezdődött az A kategóriás játékosok küzdelme is, két selejtezővel és a 13-os tábla két körével.  Itt már lehetett látni, hogy a két CSC-s játékos jó formában van. Másnap a végső helyek kijátszásával folytatódott a verseny. A bronzmérkőzés izgalmas csatát hozott, Püski Lénárd 0:2-ről még felzárkózott Szabóky ellen, de a döntő játszmát 12:10-re elvesztette. A döntőbe a két legmagasabban sorolt játékos került, Krajcsák Márk könnyű első szett után szoros küzdelemben győzött 3:0 arányban Török András ellen.
Eközben Pozsonyban a SJO idei versenyén Dévald Péter első, Testvére, Tamás második helyett szerzett saját kategóriájában. Konecsni Kristóf kénytelen volt az U17-es fiúk között indulni, itt a 10. helyen végzett.

A TOP hétvége dobogósai:
D kategória:
1. Kohlrusz Balázs (Úlpalota)
2. ifj. Hódi György (Relaxo)
3.  Örfi Péter (Top Challenge)
4. Kirner Richárd (Buday Sportiskola)

A kategória:
1. Krajcsák Márk (PSA-Griff)
2. Török András (Alba-Török)
3. Szabóky Márton (PSA-Griff)
4. Püski Lénárd (CSC)

 

Share this post

One reply on “Top 16 a Griffben

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük