Utánpótlás Országos Bajnokság 2013.

Szombaton a budaörsi On Line Squash Klubban zajlott a 2013. év Országos Utánpótlás Bajnokság, mely a főtámogató után a DECATHLON nevet viselte. Köszönet a Porsche és az Il Treno támogatásáért is. A versenyre érkező játékosok a támogatók ajándékán kívül squash könyvet és DVD-t kaptak ajándékba Gosztonyi István hagyatékából. A versenyen 9 korcsoportban 65 fiatal mérette meg magát egy igazán jól szervezett és izgalmas mérkőzésekben bővelkedő napon. Egyetlen olyan korcsport volt, (leány U17) melyben nem érkezett nevezés, így nem is hirdettünk országos bajnokot. További két leány korcsoportban (U11 és U19) a két-két nevező eldöntötte az országos bajnoki címet. A két legnépesebb mezőnyt a fiú U17 és U19 sorakoztatta föl. A versenyen 11 olyan fiatal is pályára lépett, akiknek ez volt az első versenyük.

A verseny legizgalmasabb mérkőzéseit főleg az idősebb korcsoportok adták, itt már hosszabb és látványosabb labdamenetek zajlottak. Az U 11-es fiúk döntője szoros 3/2-es mérkőzéssel zárult. A fiúk U13-as csoportjában a Dévald testvérek játszottak kiélezett szoros döntőt. A 15 év alatti fiúk versenye kicsit könnyebb győzelmet hozott, a bajnok összesen csak két szettet vesztett. A fiú U 17-es bajnok játszmaveszteség nélkül söpörte be az elsőséget. A legidősebb fiú csoportban is várható győzelem született, a bajnok itt sem vesztett szettet sem. Az U 11-es lányok egyetlen mérkőzéssel döntötték el az elsőség sorsát. A lányok 13 év alatti versenyében a két kiemelt játszotta a döntőt. A 15 év alatti lányoknál egy sérüléséből visszatért és egy kevesebbet versenyző leány játszotta a döntőt. A legidősebb leány csoportban egy örökrangadó mérkőzés döntötte el az első hely sorsát.
Országos Bajnokok:
Leány U 11: Laskai Vanda (Gekko SE)
Leány U 13: Szandtner Alina (Buday SI)
Leány U 15: Szerencsés Debóra (Borostyán FIT)
Leány U 19: Csókási Gabriella (Tisza SC)
Fiú U 11:     Mannheim Martin (Khan SA)
Fiú U 13:     Dévald Péter (Alba-Török)
Fiú U 15:     Konecsni Kristóf (Újpalotai FE)
Fiú U 17:     Farkas Balázs (Alba-Török)
Fiú U 19:     Püski Lénárd (CSC)
A verseny záróeseményeként három darab 25.000.- Ft értékű vásárlási utalvány került kisorsolásra Érckövi Zoltán felajánlásával, melyek Asics cipők vásárlására jogosítanak.
Köszönet a támogatóknak, a versenyzőknek és kísérőiknek, a verseny házigazdájának és a verseny levezetésért felelős Tóth Bélának a sikeres versenyért.
A verseny részletei a Versenyarchívumban és a Versenynaptárban találhatóak.

Share this post

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.