13. hely az EB-n

                  

U 17-es csapatunk a sponyolországi EB- a 13. helyet szerezte meg. Gratulálunk a csapatnak jól szerepeltek, remekül helyt álltak, és jól szerepeltek a versenynen.
Altveter Csaba csapatvezető beszámolója az utolsó mérkőzésekről:
A dánok ellen nem sikerült a győzelem, a lány nagyon erős játékos volt, bár Luca az eddigi legjobb játékát nyújtotta, sokszor szorossá tette a meccset, kevés volt. Dani szintén nem bírt az első kiemelttel, nem sok kellett volna. Ákos hozta a meccsét, így kevéssel, de lemaradtunk a meglepetésről. Délután a Csehekkel játszottunk, szoros meccsnek ígérkezett. Mindenki utolsó energiáit bedobva küzdött és a vártnál jobb eredményt elérve 3-0-ra nyertünk. Ákos a közönség kedvence volt, Luca kiérdemelte a "pitbull" nevet és Dani is nagyot nyújtott.

A Szlovákok ellen játszhattunk így a 13. helyért. Hasonló jó játékkal 3-0-ra nyertünk időnként látványos játékot nyújtottunk.
Összességében a csapat a kiemelésénél jobb helyezést ért el, mindenki lelkes és odaadó volt, nagy dicséretet érdemelnek.
Amennyiben a csapat nem kénytelen a legerősebb játékosát hiányolnia az EB-n, valószínüleg az 5-8 hely valamelyikén végezhettek volna. Minden fallabdáért dolgozó feladata, hogy két év múlva így legyen.
Gratulálok srácok, idén ti voltatok a magyar fallabda egyedüli csapata akik nemzetközi színtéren képviseltétek az országot és büszkén segítettem nektek.
Altvater Csaba

Csapatvezető

Share this post

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.