Swiss Junior Open 2015.

December 3-6 között rendezték a svájci junior körversenyt Langnauban.
Hazánkat három fiú játékos, Nagy Simon, Dévald Tamás U15-ben,  és Dévald Péter az U17-ben képviselte. A tizenötös és a tizenhetes korosztályban is 32-es tábla jött össze, amiben Simi az 5/8, Tomi a 3/4, Péter pedig a 9/16 kiemelést kapta. A lányokról lejjebb számolok be.
Elnézve a versenyt, közel 200 játékos indult és majdcsak minden fiú korcsoportban 32-es, a lányoknál pedig,16-os tábla jött össze. Joggal kapta az SS besorolást a verseny.
Nézzük a mieink szereplését.

Kezdjük Simivel. Az első körben a német Simon Tietzt  verte 3/1 arányban, majd a francia Matteo Cremouxot is 3/1 arányban győzte le. Ezzel már a nyolcba is került.
Dévald Tamással folytatnám a beszámolót, mert Ő is magabiztosan, először egy helyi fiút Cedric Baumgartnert, majd egy franciát, Arthur Minnet verte magabiztosan, szett veszteség nélkül. így ő is a nyolcba jutott. Tehát két magyar játékos is nyolcban az U15-ben, ami nagyon szép eredmény egy SS tornán.
Gratulálunk a játékosoknak és edzőiknek egyaránt.
Visszatérve Simihez, az elődöntőbe jutáshoz a torna második kiemeltjét, a helyi Miguel Matist kellett volna legyőznie. Sajnos elmaradt a bravúr. A svájci fiatalember nyert 3/0 arányban. Így az 5/8 között folytatta a versenyt. Itt egy vele azonosan kiemelt francia Toufik Mekhalfitol kapott ki  3/0 -ra, ezért az utolsó nap a 7/8 hely valamelyike volt a tét. Az ellenfele a lichtensteini David Maier volt, de sajnos 3/1-re kikapott tőle, ezzel a vereséggel 8. helyen zárta a versenyt.
Tomi viszont folytatta remek szereplését, bejutott a négybe, mert ő tette le a főtábláról az 5/8 közé Mekhalfi urat, miután 3/0-ra verte 9-7-9 pontokkal.
Az elődöntőben várta őt a svájci Miguel Matis, aki  tudta  milyen egy magyarral játszani, mert  Simit küldte el a főtábláról az 5/8 közé.
Nos, ezúttal 6-6-8 pontot ütve alulmaradt Tomival szemben. Dévald úr ezáltal döntőbe jutott, ahol a verseny első kiemeltje a skót Alasdair Prott várt rá. Nem sikerült sajnos az i-re feltenni a pontot 7/4/7 pontokat ütve kikapott 3/0-ra. De ezzel az eredménnyel is bizonyította, hogy ott van, ott vannak Simivel Európa élmezőnyében. Csak így tovább fiatalok!
Petinek sajnos nem sikerült ilyen jól ez a verseny, mert az első körben a német Robin Ebertttől kapott ki 3/0-ra, nagyon kevés pontot ütve.2/3/2
Az első gondolatom az volt, hogy valószínűleg megsérülhetett, vagy bármi külső tényező közbeszólhatott, hiszen a német kisfiú, jóval lejjebb lett kiemelve és Petit ismerve, tudom hogy mire képes, milyen játékos.
Kérdésemre meg is kaptam a választ mikor Török András kitett a facebookra egy rövid beszámolót a versenyről,amiben leírta hogy Petinek sajnos kiújult a térdsérülése és egy kis hányásos vírust is sikerült összeszednie a versenyre.
A 17/32 között folytatta ahol 3/2-vel nyert egy Svájci fiú, majd szintén 3/2–vel egy német fiú ellen.  Ezekkel a győzelmekkel a 21/22- helyek valamelyikéért játszhatott.
Itt sajnos, egy szintén öt szettes  meccsen, most kikapott a cseh Mathous Sochurektől, ezzel a 22. helyen zárta a versenyt.
Gratulálunk a fiuknak a remek szerepléshez, Petinek pedig mielőbbi jobbulást kívánunk.

A lányokat Roth Eszter és Nagy Sára képviselte hazánkból. A nemzetközi ranglista alapján Eszter nem volt,  Sára pedig 9/12 között lett kiemelve.
Itt is összejött a 32-es tábla, ami a lányoknál igen ritka.
Sajnos mindkét leány vereséggel kezdett, így nem jutottak be a tizenhatba. Eszter egy francia kislánytól kapott ki 3/1-re, Sára pedig egy spanyoltól 3/0-ra. Mindketten a 17/32 között folytatták a küzdelmeket.
Eszter a sorsolás szeszélye folytán mérkőzés nélkül tovább lépett, de Sárának egy francia jutott aki nehéz ellenfélnek bizonyult, ki is kapott tőle 3/1 arányban.
A következő körben Eszter egy francia kislánytól kapott ki, míg Sára egy cseh kislány ellen szenvedett vereséget, egy bye után, így ő a 26. helyen zárta a versenyt.
Eszternek még két helyosztó mérkőzése volt hátra. Az elsőn egy osztrák kislánytól kapott ki 3/0 arányban, míg a második meccsen szoros 3/2-es vereséget szenvedett egy német junior játékostól.
Biztos vagyok benne, nagyon tanulságos versenyen vannak túl a lányok és megtapasztalták, hogy milyen is a női mezőnyben az európai élvonal.

 

Farkas János beszámolója

Share this post