AJO 2016 záró nap

Tegnap este azzal fejeztem be beszámolómat, hogy összességében elégedett voltam az eddig elért eredményekkel. Mára azonban kissé alábbhagyott a lelkesedésem.
Három döntőben voltunk érdekeltek, sajnos kettőben is alulmaradtunk.
Nézzük kicsit részletesebben.
Kezdjük az egyetlen magyar győztessel Chukwu Hannah-val. Legutóbb is ezzel az orosz kislánnyal játszotta a HJO-n a döntőt, akkor 3:0aranyban, most pedig 3:1aranyban sikerült legyőznünk. Színvonalas mérkőzést játszottak, de ezúttal is Hannah-é lett az aranyerem.

A másik két párharcban, az U17-ben Dévald Petinek egy iráni ellenfél jutott. Itt vonnám meg a párhuzamot az U19-es elvesztett döntővel. Balázsnak is egy iráni játékos ellen kellett volna behúzni az aranyérmet.
Peti 3:0aranyban, Balázs pedig 3:2vel kapott ki arab ellenfelétől.
Zárójelben szeretnem megjegyezni, az irániak nagyon szép technikával, és nagyon agresszív támadó játékkal értek el ezt a remek eredményt. Ismét egy intő jel azzal kapcsolatban, hogy olyan országokban is vannak fiatal, tehetséges játékosok akik eddig nem szerepeltek a fallabda térképen. Balázsnak három meccslabdája is volt, de egyet sem tudott értékesíteni. A döntő szettben végig futottunk az eredmény után, de ennyi ki nem kényszerített hibával – valljuk be – nem is érdemeltünk győzelmet.
Három bronz meccsen is érdekeltek voltunk, Dévald Tamásnak 3:2aranyban sikerült felállni a dobogó 3.fokára a cseh Panachek ellen. Laskai Vandának azonban nem sikerült legyőznie szlovák ellenfelet. Nagy Sara is alul maradt a kisdöntőben, a máltai kislány 3:0 aranyban bizonyult jobbnak.
Nézzük a többi eredményt.
Fiú 13-ban Jeszenszky Zoltán az ötödik helyért játszott egyiptomi ellenféllel szemben, de sajnos vereség lett a vége.  Mannheim Martin a hetedik helyért játszott, ő nyert 3;0-ra. Sárkány László pedig a 19. helyért, neki is sikerült a győzelem, 3:0-ra nyert.
Nézzük a 15-ösöket. Nagy Simon a 9. helyért játszott, de 3:0-ra kikapott svájci ellenfelétől. Takács Benedek a 17. helyért lepett pályára, neki sikerült nyernie. Krasznai Peter a 25. helyért játszott, 0:3 lett sajnos.
U15 lány, Szabó Mercédesz az 5. helyér ment, de német ellenfele 3:0 arányban legyőzte. Filyó  Borbála a 11. helyért szállt harcba, 3:0-val sikerült is neki behúzni.
U17 fiú,  Pocsai Ákos is a 9. helyért kellett, hogy megdolgozzon, de norvég ellenfele 3:0 arányban felülkerekedett rajta.
U17 lány, Takács Eszter a 7. helyért játszott, szoros mérkőzésen 3:2 aranyban maradt alul szlovák ellenfelével szemben. Szunomár Blanka a 11. helyért játszott, ő is 3:2-vel kapott ki cseh ellenfelétől. Roth Eszter a 13. helyért lépett pályára es sikerült is neki 3:0 aranyban nyernie egy osztrák kislány ellen.
Végezetül Konfár Tamás a 21. helyért játszott, neki is sikerült a győzelem, 3:0-val.
Összegezvén a mai napot 11 vereség es 7 győzelem a helyosztókon.
Nincs mese, dolgozni kell tovább. Gyerünk juniorok, húzzunk bele!

Farkas János beszámolója

Share this post