Cseh Junior Open 2017.

Cseh Junior Open 2017, PrágaCseh Junior Open 2017.
Vegyes érzelmekkel tértem haza a Prágában megrendezésre került versenyről.
Egyfelől az eredményekkel elégedettek lehetünk, úgy gondolom. A szervezés is teljesen rendben volt. Jó felkészülés volt ez a cseheknek az EB felvezetőjeként.
Másfelől, nekem hiányoztak olyan országok versenyzői, mint az angolok, franciák, welsziek, skótok, spanyolok, és persze az egyiptomiak.
Mindezek ellenére láthattunk nagyon komoly és színvonalas mérkőzéseket is. Biztos vagyok benne, hogy a döntőbe, négybe jutott játékosok az előbb felsorolt nemzetek fiataljait is nagyon komolyan megszorongatnák.
No de foglalkozzunk egy kicsit a mieinkkel is.
Kezdjük a legidősebbekkel.
Nagy Sára játszott a 19-es női mezőnyben. Sajnos nem jutott a nyolcba, de utána minden meccsét megnyerve a kilencedik helyen végzett, egy vereség mellett 3 győzelemmel.
A fiúknál Konecsni Kristóf bejutott a nyolcba, ott azonban már nem tudott előrébb lépni.
Pocsai Ákos pedig a 9-16 között a 13. helyen zárta a versenyt, két vereséggel és 3 győzelemmel.
Szabó Merci a 17-es lányoknál két győzelemmel és három vereséggel zárt a 12. helyen.
A 17-es fiúk indultak tőlünk a legtöbben. Köztük a legelőkelőbb helyen Dévald Péter végzett, egy bronz éremmel. 4 győzelemmel és egy vereséggel érte el ezt a helyezést.
Testvére Tamás három győzelemmel és két vereséggel a 7. helyen zárt.
Kamocsai Bendegúz is 4 győzelemmel és egy vereséggel szerepelt, de ő ezzel is csak a 17. helyre ért oda.
Nagy Simon és Simon Dániel játszott a 15-ös fiuknál.
Dani két vereséggel és három győzelemmel a 25. helyen végzett.
Simi pedig ismét egy dobogóval ajándékozott meg minket. Ezúttal a harmadik helyet sikerült neki megszereznie. A versenyt négy győzelemmel és egy vereséggel zárta.
Laskai Vanda és Chukwu Hannah indult a 15-ben a lányoknál.
Vanda három győzelemmel és két vereséggel a 6. helyen végzett,  Hannah pedig minden meccsét megnyerve, felállhatott a dobogó legfelső fokára.
Összességében voltak biztató momentumok a fiatalok játékában, hozzáállásában, de akik ismernek, tudják, sosem vagyok elégedett. Így van ez most is. Tehát üzenem mindenkinek:
Új hét – új lendület. Ki-ki merítsen erőt a sikerből illetve a kudarcból. És HAJRÁ!
Találkozunk a következő junior versenyen.
Farkas János beszámolója.

     

Share this post