Austrian Jinior Open 2018.

Az első nap:

Népes küldöttséggel érkeztünk a bécsi versenyre, szinte az összes korcsoportban képviseltetik magunkat.
A 13-as fiúknál Pikler Csanád betegség miatt visszalépett, de így is két játékosunk maradt a mezőnyben. Élete első nemzetközi versenyen Sáli Barnabás sajnos az egyik kiemeltet kapta, de derekasan küzdött, fiatal kora ellenére meg tudta lepni ellenfelet. Kikapott ugyan, de biztos vagyok benne, sok örömet fog meg okozni edzőjének és szüleinek is egyaránt. A második meccset már meg is nyerte. Kíváncsian várom a holnapi folytatást.
Ugyan itt Komlódi Regő 3/4 kiemeltként hozta a kötelezőt, holnap lesz az első komolyabb meccse. Összeszedett egy kisebb húzódást. Remélem, holnap már nem fogja zavarni.
A 15-ös lányoknál Rózsa Emma ma két mérkőzést játszott. Az elsőt sikerült behúznia, de a másodikon sajnos kikapott. Itt is volt esélye, ügyesen játszott. Nagyot küzdött sokat fejlődött az utóbbi időben. Csak így tovább. Hannah egy egyiptomival kezdett, aki bizton állíthatom, ha nem a Hannah ágán van döntőbe jut. Így azonban 3/0 ide. Megmutattuk neki, hogy nem csak Egyiptomban tudnak fallabdázni. Szép győzelem volt.
A fiúknál Szabó Kende es Nagy Levi indultak a 15-ben. Az első kört sikeresen vették, majd kikaptak előrébb rangsorolt ellenfeleiktől, 9-16 között folytatják.
A 17-es lányoknál a sors fintora, hogy Merci és Vanda egymással játszottak, igaz, Vanda kiemelt volt. Merci pedig játszott előtte és magabiztosan nyert. 3/1 lett Vandának és játszhat holnap a legjobb 4-be.
A fiúknál itt voltunk a legtöbben. Menjünk sorjában. Rozsa Barnának kellett játszania a 16-ba kerülésért,  míg a többiek mind bay-t kaptak az első körben.  Ügyes izraeli ellenfelet kapott, dolgozott is becsülettel, szettet is nyert. Végül azonban kikapott 3/1-re. A 17/32 között folytatta,  és sikeresen vette a második körét. Nagy Simon 3/2-re nyert,  Dévald Tomi pedig 3-0 ra. Ők mindketten nyolcba vannak. Tominak sima volt. Simi azért megszenvedett, cseh ellenfele jól tartotta magát egészen a döntő játszmáig.
Simon Dani is döntő játszmáig vitte, de alulmaradt, csak úgy, mint Takács Benedek.
Beninek is voltak játszmalabdái, de nem tudott élni velük. Mindketten a 9/16 között folytatják.
A legnagyobb lányoknál Nagy Sára bejutott a négybe, egy cseh lányt legyőzve. Akár dobogó is lehet belőle. A fiúknál Dévald Péter és Kamocsai Beni is hozták a kötelezőt. Nyolcban vannak. Innen fog élesedik a küzdelem. Kíváncsian várom.

Második nap:
Hosszú nap volt ez is, a végén két komoly idegőrlő mérkőzéssel. Köszönjük ezt a 19- es fiúknak.
Valószínűleg túl szép lett volna, hogy két magyar játékos játssza holnap a döntőt, bár bevallom megfordult ez is a fejemben. Mi több, mindkét pályán, mert egy időben mentek a meccsek, 2/1 volt ide. Petinek 2 vagy 3 meccslabdája volt Roko ellen, de sajnos nem sikerült bejutni. Döntő szettben aztán alulmaradtunk, de remekül tartotta a taktikát, jól is játszott, egy egész pici hiányzott még. Kamocsai Beni is szett hátrányba került, de neki sikerült lengyel ellenfelét legyőznie. Két dolgot jegyeznek itt meg, úgy csendesen. Mindkét fiatalember hozzáállását, és küzdőszellemét, valamint a sportszerűségét, és az ellenfeleik sportszerűségét is. Ilyennek kell lennie egy komoly elődöntőnek.
Maradjunk a nagyoknál.
Sári játszott a döntőbe jutásért, de norvég ellenfele magabiztosan jutott a döntőbe. Cél a bronzérem.
A 17-es lányoknál szinten a döntőért játszott Vanda, de alul maradt 1/3 aranyban a nemet kislány ellen. Ő is a bronzért játszik majd.
Farkas Olga élete első nemzetközi junior versenyén egy győzelemmel és két vereséggel zárt. Ma horvát ellenfelétől kikapott, de az osztrák kislányt a helyosztón 3/0-ra verte, így a tízedik helyen zárt.
Szabó Mercinek a nyolcadik hely jött össze. Mindkét mérkőzésen ment becsülettel, de ma ez kevés volt.
A 17-es fiúknál Dévald Tamás szett veszteség nélkül jutott a döntőbe. Rezgett a léc néha, de megoldotta. A holnapi döntő más lesz, ha odateszi magát, akár aranyérem is lehet belőle.
Nagy Simi is két meccset játszott ma a nyolc között. Lengyel fiúval kezdett,1/3, majd szlovén ellenfele is nyert ellene 0/3 aranyban. Holnapi ellenfele kiszállt a küzdelmekből, így Simi a hetedik helyen zárt.
Takács Benire is két mérkőzés várt ma, csakúgy, mint Simon Danira. Mindketten egyet-egyet nyertek a német fiú ellen, majd vesztettek a cseh fiú ellen. Ha jól emlékszem, mindketten 1/3 arányban. Dani a 12/13, Takács úr pedig a 11/12 helyért játszik az utolsó napon.
Rózsa Barni mindkét mai meccsét hozta magabiztosan, így holnap a 17/18-ért játszik. Szabó Rudolf is most bontogatja szárnyait a nemzetközi porondon. Két vesztes mérkőzés után holnap javíthat, a 21/22 helyért játszik. Szorítunk neki.
A 15-ös fiúk is két-két meccset játszottak ma. Nagy Levente az egyiket megnyerte, míg a másikon kikapott. Ő a 11/12-ért megy holnap. Szabó Kende ma sajnos mindkét meccsén vereséget szenvedett. Neki a 15/16-ról kell döntenie az utolsó napon.
Hannának, csakúgy, mint Tominak, sikerült szett veszteség nélkül bejutnia a döntőbe. Úgy gondolom, ott sem fog szettet veszíteni. Szép tornagyőzelem lehet belőle.
Rózsa Emma hatodik helyen zárt ugyanebben a korosztályban. Mai két meccsén egy győzelemmel, és egy vereséggel lépett túl. Holnap nem lép pályára, jól néz ki ez a hatodik hely, azt hiszem.
A két U13-ast hagytam a végére.
Komlodi úr bejutott a négybe, de sajnos a döntőbe nem sikerült. Itt is a bronz a tét holnap.
Sáli Barna is egyet nyert egyet vesztett ma. Ő holnap a 19/20 helyosztón lép pályára.
Sok komoly, és érdekes mérkőzés vár ránk holnap, bízom benne, hogy minél több magyar sikerrel.

Harmadik nap:
Két aranyérem, egy ezüst, két bronz.
Chukwu Hannah szállította az elsőt.  Az egész versenyen meggyőző volt, igazából neki ez bár csúnya szó, az én részemről, kötelező elvárás volt.
A másik aranyat Dévald Tamás szerezte. Volt egy kis nézeteltérésünk a fiatalemberrel a mérkőzés első szakaszát illetően, de utána azt a Tomit láthattam, akit mindig szeretnék. Ott volt a labdákon, pontosan, türelmesen játszott, dominálta a labdameneteket.
Kamocsai Beni az ezüst. Sajnos nem sok esélyünk volt a horvát fiú ellen a döntőben. Nem tudtuk kipihenni a tegnapi elődöntőt. Talán a betegség miatt, sokat kivett belőle. Úgy gondolom kihozta ebből a versenyből a maximumot.
Maradva a fiúknál, Dévald Peter hozta az egyik bronzot. Az első szett pontatlansága után felőrölte az ellenfelet, a lengyel fiút, aki fel is adta sérülés miatt, de addigra már nagyon sok kilométer volt azokban a fáradt izmokban.
Laskai Vanda is bronzérmes lett. Jómagam a tegnapi produkciója után nem gondoltam volna, de örülök neki mindig, ha valaki rám cáfol. Nagy Sárának, Komlódi Regőnek nem sikerült a kis döntő, de a negyedik helyen sincs semmi szégyellni való.
Rózsa Emma ma nem került pályára, tegnap lejátszotta a meccset hatodik lett.
Nagy Simon végzett a képzeletbeli rangsor következő helyen. A hetedik helyen zárt. Szabó Merci sem játszott ma, tegnap már bebiztosította a nyolcadik helyet.
Többiek nem jutottak a nyolcba
Az U15-ösök ma mindketten kikaptak. Kende is és Levi is sérülésekre panaszkodtak, Levi fel is adta a mecset.
A 17-ben Takács Beni kikapott, Simon Dani viszont hozta a helyosztó utolsó körét.
Szabó Rudolf is kikapott, első nemzetközi versenyén a 22. helyen zárt.
Csapattársa Farkas Olga 10. lett.
Sáli Barna is nyert a mai napon, neki is az első nemzetközije volt, a 19. helyezés sikerült ezúttal.
Rózsa Barnabás is sikeresen vette a mai záró fordulót, így minden meccsét hozta a 17/32 között.
Összességében nem lehetünk elégedetlenek, de aki ismer, tudja, egy csomó gondolat megfordul ilyenkor a fejemben, min kellene javítani, miben kellene fejlődni ahhoz, hogy a következő versenyen még sikeresebbek legyünk.

Farkas János beszámolója

Share this post