Szezonnyitó utánpótlás verseny

Nehezen alakult, de végül is több mint 50 fős mezőny jött össze az idei első junior versenyre, amelyet a Griff Squash Klubban rendeztek meg.
Nyolc fővel képviselték magukat a kezdő gyerekek is, akik néha a profikat meghazudtoló lelkesedéssel és tudással vetették magukat a küzdelmekbe.
Ők egy-egy szettet játszottak, tizenöt pontig Farkas Balázs felügyelete mellett. Ezúton is köszönjük neki a segítséget. Itt elárulnék egy aprócska kulissza titkot is: – Apa sokkal inkább napi két erőnléti edzés mint egy ilyen verseny koordinálás– mondta.  Szerintem szaván fogom már a hétfő délelőtti edzésén.
A versenyengedéllyel indulók között 5 fiú és sajnos csak két női kategóriában lett bajnok hirdetve.  Az utólagos nevezések és visszalépések miatt igaz lehetet volna egy U11 lányt is rendezni, majd talán legközelebb.
Lőrinczi Attila utánpótlásért felelős elnökségi tag is kint volt a versenyen, és sok edzővel egyeztetett, felvázolva elképzeléseit az utánpótlás bázis növelésével kapcsolatban, reméljük egy sikeres jó programot sikerül összehoznia az új elnökségnek.
A legnagyobb küzdelmeket az U11 hozta, remek mérkőzésekkel, sok öt szettes csatával fűszerezve.
No és a győztes egy kislány lett Juhász Nóri személyében. Második Szaniszló Zétény, Sáli Máté végzett a harmadik helyen.
A 13-ban Sáli Barnabás végzett az első helyen, Pavlovszky Pétert verte a döntőben, és Juhász Levente lett a harmadik.
A 15-ben Jeszenszky Zoltán első, Pikler Csanád második és Mannheim Martin lett a harmadik.
17-ben Takács Benedek nyert a döntőben Simon Dániel ellen, itt Nagy Levente lett a bronzérmes.
19-ben  Kamocsai Bendegúz, Rózsa Barnabás, Hurme Zakariás lett a végső sorrend.
Nézzük a lányokat:
17-ben Chukwu Hannah arany, Laskai Vanda ezüst, Harmath Eszter bronzéremmel zárta a versenyt.
A 19-ben Filyó Borbála végzett az első helyen, Szabó Mercédesz lett a második és Pap Dóra lett a harmadik helyezett.
Remek kis versenyen vagyunk túl és a juniorjaink már alig várják a HJO –t, ahol a nemzetközi mezőnyben is megmérettethetik magukat két hét múlva.
Ott leszünk.
Farkas János beszámolója

Share this post