Két magyar arany a HJO-n

A hét végén került megrendezésre a Reebok Hungarian Junior Open 2018. nemzetközi utánpótlás verseny, mely az európai körverseny egyik állomása volt. Ezúttal 21 ország 168 játékosa indult a versenyen, ebből 29 magyar fiatal volt. A fiú játékosok száma csaknem a háromszorosa volt a leányokénál, ez kicsit jobb, mint a hazai arány.
A négy korosztályban lebonyolított eseményen két magyar aranyérem született, a mindössze 15 esztendős Chukwu Hannah az U17-esek között diadalmaskodott, míg Dévald Tamás az U19-es korosztályban állhatott fel a dobogó tetejére.
A HJO nemzetközi népszerűségét jól mutatja, hogy idén több mint ötvennel több résztvevője volt a tornának, mint egy évvel ezelőtt.
Az eseményt a helyszínen követte figyelemmel Krajcsák Márk is, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöke, aki díjat is átadott a legjobbaknak.
A magyar játékosok összesen 2 első, 2 második 1 harmadik és 2 negyedik helyet szereztek.

Dobogósok:
Leány U13: 1. Nanja Urh /SLO 2. Sarah Nedic /SLO 3.  Estela Martin Sanchez /ESP
Fiú U 13: 1. Ryan Gwidzima /ZIM 2.  Antoni Jakubiec /POL 3. David Linhart /CZE
Leány U: 15: 1.  Kliueva Varvara /RUS 2.  Vladislava Tverdochleb /UKR 3. Lana Nedic /SLO
Fiú U 15: 1. Mohamed Ouda /QAT 2. Yousef Farag /QAT 3. Kijan Sultana /MLT
Leány U 17: 1. Chukwu Hannah /HUN 2.  Klára Kohlerova /SVK 3.  Ella Galova /SVK
Fiú U 17: 1. Augusto Ortigosa Perez /ESP 2. Blaž Porenta /SLO 3. Mor Vinograd /ISR
Leány U 19: 1. Julia Zhukovets /UKR 2. Filyó Borbála /HUN 3. Szabó Mercédesz /HUN
Fiú U 19: 1. Dévald Tamás /HUN 2. Kamocsai Bendegúz /HUN 3. Filip Jarota /POL

Share this post