Két napra vendégünk volt a hétvégét Laurens Jan Anjema és Marc ter Sluis holland válogatott játékos. Szombat este bemutató mérkőzéseket láthatott a kilátogató közönség, ahol magyar részről boros Dávid és Kispéter Ádám lépett pályára. Az egyéni mérkőzések után egy meglehetősen szórakoztató páros mérkőzésre is sor került. A bemutató után néhány lelkes néző is kipróbálhatta magát a holland játékosokkal.
Vasárnap délelőtt pedig az utánpótlás válogatott játékosoké volt a pálya, egy közös edzésem vehettek részt a holland játékosokkal. 12 fiatal töltött el egy több mint kétórást edzést a klubban és láthatóan nagy sikerrel. A program különböző csoportos feladatok gyakorlásából és elemzéséből állt.
Sikeres hétvégi program volt, főleg a közös edzés a faitalokkal, érdemes lenne ezt folytatni. Köszönet Szabóky Marcinak a program szervezésében nyújtott segítségért, Nagyiványi Gyurinak a támogatásért, Boros Dávidnak és Kispéter Ádámnak az aktív közreműködésért. És köszönet a fiataloknak és szüleiknek, hogy részt vettek a vasárnapi programon.