Csapatbajnokság második forduló

Sikeresen beérkeztek a hét végi csapatbajnoki forduló eredményei a szövetségi irodába. A 2. fordulóban bekapcsolódtak a hölgyek is, akiknek ez volt az első találkozójuk. Ők az alacsony részvétel miatt egy-egy fordulóban teljes körmérkőzést bonyolítanak le. Az első fordulóban a Budaörsi Labda Egylet csapata csak egy mérkőzést vesztett el, ezzel magasan vezeti a csoport versenyét.

A férfi I. osztály fordulójában öt találkozó volt, ahol azonos győzelmet szereztek a csapatok, ebből kettőben a megszerzett pontok mennyisége döntötte el a győzelmet. Jelenleg az Eger Squash SE-Boros Team vezeti a csoportot, és egy olyan csapat van, akinek még nem sikerült a pontszerzés.

A férfi II. osztályban is öt olyan találkozó volt, ahol azonos volt a megnyert mérkőzések aránya, itt egy találkozó sorsát döntötték el a pontok. Öt mérkőzésnek volt egyértelmű 4:0 arányú vége. Ebben a csoportban található az egyetlen maximális pontot gyűjtő csapata, az Öntöde-Pro Squash SE vezeti a csoportot. Két csapat elhúzott a mezőnytől, ketten versenyben vannak a kiesésért is.

A férfi III. osztályban hat azonos győztes mérkőzéssel záruló találkozó volt, itt már négy esetben döntöttek a pontok. Itt az idén feljutott Golden Ball Se csapata vezeti a mezőnyt, de itt kiegyenlítettebb is az állás. A kiesésre egyenlőre itt is két csapat esélyes, persze ez még az utolsó fordulóban változhat.

A férfi IV/A csoportban kicsit tisztább a kép, itt három találkozó végződött 4:0-s eredménnyel, a többi négy pedig 3:1 lett. Az Öntöde Se vezeti a csoportot, és két csapat is van, aki még nem szerzett pontot.
A férfi IV/B csoportban 2 szoros találkozó volt, ahol a pontok döntöttek. Itt kicsit szorosabb az állás, jelenleg a Budaörsi Labda Egylet V.-ös csapata áll az élen és csak egy pont nélküli csapat zárja a mezőnyt.

A harmadik, egyben záró forduló 2020. február 29-én kerül megrendezésre.

 

Share this post