Vasárnap az ország számos pontján játszottak a hazai ranglistás és amatőr sportolóink, a legmagasabb kategóriások (A) az Omega Sportcentrumban, a B-kategória versenyzői MyDay Sportközpontban, a C-kategória a Budaörsi Squash Központban, a D-szintű versenyzők Öntöde Squash Clubban és az amatőr játékosok a Squashberek Sportközpontban ütötték a labdát. Az eredmények megtekinthetők a Versenynaptárban. Az amatőr és A-kategóriás versenyről megkaptuk a beszámolókat, közzé tesszük, köszönjük:
- Amatőr Bajnokság, 2. forduló, Squashberek, Farkas János beszámolója:
Vasárnap került megrendezésre a szövetség által kiírt, amatőr körverseny második fordulója, Tatabányán a Squashberek Sportcentrumban. Huszonegy nevezés érkezett, köztük öt helyi játékos is, akik nem is szerepeltek rosszul. Jöttek Szegedről, Debrecenből , Székesfehérvárról, Budapestről is versenyzők és egy női nevező is, aki jól megizzasztotta férfi társai dolgát. Nem véletlenül nyerte meg az első fordulót. Négy pályán, a főág és a vigaszág is három nyert játszmáig lett megrendezve, hiszen tudjuk, az amatőrök fáradhatatlanok és lelkesedésük határtalan.
Végül a helyezettek és a továbbjutók:
1- Farkas Dániel
2- Katona István
3- Döbörhegyi Balázs
4- Jámbor Ákos
Továbbjutott még : Labovszki Ferenc, Fonyodi Szilveszter , Sárai Viktor és Bodis Bence
Gratulálok mindenkinek, sok sikert a döntőben.
A-kategóriás ranglista verseny_Omega Sportcentrum, Udvardi Leonóra beszámolója: Százhalombattán került megrendezésre a férfi „A” kategóriás, már az új versenyrendezési szisztémában megrendezett verseny. Ezen a helyszínen versenyeztek volna a hölgyek is, de sajnos a női forduló érdeklődés hiányában ismét elmaradt. (Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy lányok gyerünk már!!!!) Így mindössze 10 indulóval családias hangulatban kezdtünk meg két pályán a fordulót. Voltak fiatalok, de szerencsére az „idősebb” korosztály is képviseltette magát. Mindjárt az első körben kezdett körvonalazódni, hogy a fiatalok már bizony komoly fejfájást okoznak. Első körös vereségükkel Török Zoli és Kirner Ricsi a vigaszágon dönthették el, hogy ki a jobb. A főtáblára két tapasztaltabb játékos és hat fiatal került be. Az elődöntők, ahogy vártuk is igazi csatákat hoztak. Szabóky Marci 3-0 arányban kerekedett Szebeni Peti fölé, a másik ágon viszont Takács Beni több mint 1 órás meccsen döntő szettben tudta csak felülmúlni Simon Danit. Le a kalappal előttük! Nagyon komoly meccset láthattunk tőlük. De le a kalappal Szabóky Marci előtt is, aki még mindig tudja tartani a lépést.
A végeredmény:
- Takács Beni
- Szabóky Marci
- Simon Dani
- Szebeni Peti
- Nagy Simon
- Bíró Balázs
- Lóczy Attila
- Sáli Barnabás
- Kirner Ricsi
- Török Zoli
Szeretném még megemlíteni Sáli Barnabást, aki a mezőny legfiatalabb játékosaként igazán szép játékot mutatott be, remélem a jövőben még sokszor lesz szerencsém látni őt játszani. És külön köszönet Farkas Balázsnak is, aki kilátogatott a versenyre, segítette, jó tanácsokkal látta el a versenyzőket és még játékvezetést is vállalt!