Éltex Hungarian Masters Open 2023 -Beszámoló

Múlt hétvégén került megrendezésre az év egyik legrangosabb Masters versenye, az Európai Squash Szövetség (ESF) körversenyének hivatalos állomása, a nemzetközi Éltex Hungarian Masters Open. A versenyről az egyik főszervező, Böhm Gabriella beszámolóját olvashatjátok.

“21 ország 100 versenyzője lépett pályára hétvégén a Marczibányi téren az Éltex Hungarian Masters Openen, mely először lett megrendezve a City Squash Clubban a Magyar Fallabda (Squash) Szövetséggel együttműködve. A klub 4 pályája mellett az épületben lévő asztalitenisz csarnokban egy üvegpálya is felállításra került, melyet a verseny névadó szponzorának, az Éltex Kft. ügyvezetőjének, Vass Zoltánnak köszönhetünk. Az Éltex csapata csütörtök reggel 6-tól másnap reggel 9.15-ig folyamatosan óriási stábbal dolgozott, hogy a pálya időben elkészüljön. Pénteken 9.20-ra már mérkőzés volt kiírva. Le a kalappal előttük, óriási feladatot vállaltak sikeresen.

Mindhárom napon szépen folyamatosan, csúszás nélkül zajlottak a mérkőzések, mindig szurkolhattunk magyar résztvevőnek, mivel 42 hazai játékos mérettette meg magát. Két számban született magyar győzelem, Kékesi Zsuzsi W35+, Szabóky Márton M40+ kategóriában állhatott a dobogó tetejére és még sokan végeztek dobogós helyen.

Szombaton Boros Robi jovóltából egy profi barista főzte a Portioli olasz kávékat. A Players Partyn Miklós Csabi borász által bemutatott magyar borokat kóstolhattunk a finom vacsora mellé.

A Bravovisual segítségével óriástévén nézhettük a City Squash Clubban az üvegpályát és a mérkőzések beosztását, két pályáról folyamatosan ment az online közvetítés.

A Zwack Unicum és a Fonyódi Ásványvíz jóvoltából az ajándékcsomagba a verseny pólója mellé Unicumot és ásványvizet is tudtunk tenni.

Püski Lénárd, Kékesi Zsuzsi és Fodor István fantasztikus munkát végeztek. Ahhoz képest, hogy első alkalommal használtuk a Tournament Softwaret, gördülékenyen zajlott minden. Zsuzsi mindenre odafigyelve irányította a fiúkat, mit, hogyan, milyen határidőre kell teljesíteni.

Az egyre bővülő Masters szakág ismét bebizonyította, hogy szervezéssel, lelkesedéssel mennyi mindent el lehet érni, milyen sok játékost be lehet vonni a sportágba.

Hálás köszönet Termel Katinak a szuper fotókért, melyek a Facebook Masters csoportjában tekinthetők meg.”

Dobogósok:

🔹Women 35+

🥇 Zsuzsanna Kekesi 🇭🇺

🥈Reka Gay 🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿

🥉Anita Pocsaji 🇭🇺

🔹Men 35+

🥇Srdan Maksimović 🇭🇷

🥈David Grabenweger 🇦🇹

🥉Daniel Brusco 🇮🇹

🔹Men 40+

🥇Márton Szabóky 🇭🇺

🥈Lorant Muth 🇭🇺

🥉Gergely Pasztor 🇭🇺

🔹Men 45+

🥇Jonathan Gallacher 🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿

🥈Grant Bryant 🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿

🥉Christian Meyer 🇩🇪

🔹Women 50+

🥇Rhian Davies 🏴󠁧󠁢󠁷󠁬󠁳󠁿

🥈Neoschil Valerie 🇫🇷

🥉Anna Divéky 🇭🇺

🔹Men 50+

🥇Dovik Haruzi 🇮🇱

🥈Zsolt Kovacs 🇭🇺

🥉Levente Nandori 🇭🇺

🔹Men 55+

🥇James Hyatt 🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿

🥈Peter Nagy 🇭🇺

🥉Zsolt Kiraly 🇭🇺

🔹Men 60+

🥇Stephen Edmondson 🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿

🥈Milan Vlasák 🇨🇿

🥉Dietmar Jürschik 🇩🇪

🔹Men 65+

🥇Alain Ferard 🇫🇷

🥈Fred Saarloos 🇳🇱

🥉Sergio Darrigo 🇪🇸

Az eseményről és a díjkiosztót követő teltházas ElShorbagy – Farkas bemutató mérkőzésről számos hírportál beszámolt:

M4Sport

Nemzetisport

Blikk

Origó (videó)

Bors

Ripost

Magyar Nemzet

Sikeradó

Publi24.hu

Hírnavigátor

Gratulálunk a játékosoknak és a szervezőknek is, várunk vissza mindenkit 2024-ben!

Share this post