A szlovén kormány betiltotta a 100 főnél nagyobb rendezvények megrendezését. Sajnos ennek áldozatává vált a Slovenian Masters nemzetközi verseny mely 2020. április 3-án kezdődött volna. Azt még nem lehet tudni, hogy a versenyt törölték, vagy egy későbbi időpontra halasztották el.
Szlovéniában kerül megrendezésre a Divízió 3-as Csapat Európa Bajnokság is, ahol női válogatottunk indul. Ennek a törléséről vagy halasztásáról még nincs hír, de az előzmények nem kecsegtetőek, hiszen a két verseny helyszíne azonos, és a résztvevők száma meghaladhatja a 100 főt. Várjuk a fejleményeket.
Mivel a hazai korlátozások nem kerültek bevezetésre, egyelőre az Utánpótlás Országos Bajnokság megrendezését az elnökség nem korlátozta. Amennyiben a helyzet változik, weboldalunkon tesszük közzé a változást. Kérjük a nevezéseket mindenki adja le időben, mert nagyobb az esélye a megrendezésnek, mint a halasztásnak.