A hét végén került megrendezésre a HAED Kupa Molnár Imre senior emlékverseny Club Tihanyban. A résztvevők száma megint elérte a kritikus határt, de azért sikerült két nap alatt kijátszani a helyezéseket. Tudom, már közhely, de tényleg egy nagyon jó hangulatú verseny részesei lehettünk, a csapat az estéket is együtt töltötte. A senior csapatot ezúttal Szabóky Marci erősítette, aki kisebb beavatáson is átesett, hiszen ez volt első senior versenye. A pályán kívül is helyt tudott állni. A verseny során sok szoros és magas színvonalú mérkőzés zajlott, a játékosok többsége megállja a helyét a fiatalabb versenyszámokban is.
A verseny végén ezúttal kicsit meghatóbb ceremónián vehettünk részt, megemlékeztünk a tavasszal elhunyt Molnár Imréről, sok párás tekintett közepette.
A dobogósok:
Hölgyek: 1. Udvardi Leonóra, 2. Dr. Takács Kata, 3. Guti Judit, 4. Kovács Dóra
ffi55: 1. Sódar László, 2. Vas Károly, 3. Jeremy Parrott, 4. Tóth Ferenc
ffi45: 1. Nagy Péter Bálint, 2. Szalay Zsolt, 3. Takács Zoltán, 4. Király Zsolt
ffi35: 1. Szabóky Márton, 2. Nagy Péter Bálint, 3. Király Zsolt, 4. Tolmácsi Zoltán