Szombaton még egyszer utoljára annyi squash játékos gyűlt össze az On Line Klubban, ami a jövőben már soha nem fog megtörténni. A klub mától bezárt, és jelenlegi formájában nem is fog megnyitni. A jövőben egy, vagy két pálya fog tovább vendégeket fogadni, ami egyben azt is jelenti hogy a versenysport részére ez a klub megszűnt. A klub csaknem harminc éven át volt a fallabda egyik fellegvára, számtalan nagy verseny házigazdája, és számtalan éljátékos hazai pályája. Hiányozni fog a klub és hiányozni fog a szellemisége is. Reméljük, hogy az ott dolgozó edzők és az ott edző játékosok a jövőben megtalálják a helyüket, és nem törik meg a pályafutásuk. Köszönjük annak a sok embernek aki ott dolgozott, hogy részesei voltak a sportág fellendülésének, és életének. Rövid időn belül a második jelentősebb klubot vesztettük el.

Bye, bye On Line!


A WSF véglegesítette, hogy a 2020. évi Senior Világbajnokság véglegesen törlésre került a COVID-19 miatt. Egyben kijelölték az új időpontot, ami 2021. augusztus 15-21. lett a helyszín a lengyelországi Hasta la Vista Klub, ami a világ legnagyobb squash klubja.
A versenyre való nevezésnél az eredeti dátumnak megfelelően veszik figyelembe a születési dátumokat, tehát mindenki abban a korcsoportban játszhat, amelyik csoportban az eredeti időpontban való rendezés estén indulhatott volna.


Tegnap, hosszú kihagyás után az elnökségnek ismét módja volt személyesen találkozni, és egyeztetni az álláspontokat a kialakult helyzet kapcsán. Még mindig van némi bizonytalanság a jövővel kapcsolatban, de ennek ellenére döntések, és határozatok születtek, mert a versenyszezont el kell kezdeni összeállítani. Az ESF még nem készítette el az aktuális versenyprogramját, de ennek ellenére az elmaradt Országos Bajnokságok megrendezéséről az alábbi döntések születtek:

Az Országos Egyéni Bajnokság a tervezett üvegpályás budapesti rendezvény helyett klubversenyként lesz megtartva. Helyszíne a Százhalombatta, időpontja 2020. szeptember 25-26-27, péntek – szombat – vasárnap.

Az Utánpótlás Országos Bajnokság helyszíne Budapest, City Squash Club, időpontja 2020. október 10, szombat.

A Senior Országos Bajnokságnak Szeged ad otthont a Squash Club Szabadidőközpontban, az időpont 2020. szeptember 5-6, szombat vasárnap.

A versenykiírások egyeztetés után kerülnek elkészítésre és közzétételre.
Az elnökség döntött a rendes évi közgyűlés időpontjáról is. A 2020. évi Rendes Közgyűlés az Országos Egyéni Bajnokság ideje alatt, 2020. szeptember 26-án, szombaton, 17:00 órai kezdettel kerül megtartásra, vélhetően több érintett amúgy is ott fog tartózkodni. A közgyűlési meghívókat és az elkészült anyagokat időben eljuttatjuk érintetteknek.
Elnökség ezeket a döntéseket abban a reményben hozta meg, hogy a COVID-19 kapcsán nem kerülnek újabb megszorító intézkedések bevezetésre, és a feltételek adottak lesznek a rendezésre.


Hosszú kihagyás után ismét eredményről adhatunk hírt weboldalunkon.
Szombaton, Győrben, a Marcal Teniszcentrumban került lebonyolításra az Országos Csapatbajnokság IV. osztályának rájátszása. Ebben az osztályban a csapatok létszáma indokolttá tette, hogy a csapatok két csoportban játsszák le a fordulókat. A kialakult vírushelyzet miatt az rájátszást el kellett halasztani, de mostanra enyhültek a központi szigorítások, és a rájátszást meg lehetett rendezni.
A rájátszásban a két csoport 1-2 helyezettje vett részt, és a mérkőzések után kialakult a IV. osztály végső sorrendje.
1. Budaörsi Labda Egylet V. csapata
2. MAFC evopro SE. II-es csapata
3. Pro Squash Akadémia csapata
4. Szombathelyi Öntöde csapata

AZ első két csapat alanyi jogon a következő szezont a III. osztályban játszhatja, a 3-4 csapat pedig egy további osztályozó találkozón fogja eldönteni, hogy sikerül-e magasabb osztályba lépnie.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága fel kívánja mérni, hogy Magyarországon a COVID-19 járványhelyzet miatt, hogyan változott a sportolók és sportszakemberek fizikai aktivitása, illetve azt is, hogy a járványhelyzet megnövekedett stressz szinttel járt-e számukra.

Kérem, hogy az alábbi kérdőívet töltse ki, hogy a jelen helyzet következményeit a lehető legpontosabban tudjuk felmérni. A kérdőívet 2020. június 14-én éjfélkor zárjuk, így kérjük, hogy azt legkésőbb addig szíveskedjen kitölteni.
A kérdőív elérhetősége: https://forms.gle/GTV96V5B584LjZpn8
A kérdőív kitöltése hozzávetőlegesen 15 percet vesz igénybe.
A kérdőívben szereplő adatait bizalmasan kezeljük, a kérdőív kitöltése önkéntes, anonim módon történik. Nagyon fontos, hogy helyesen és pontosan mérjük fel a jelen helyzet következményeit, amelyből a jövőben építkezni tudunk. Ennek megfelelően a kapott információ eredményei a jövőbeni intézkedések megalapozását szolgálják.
Amennyiben a kérdőívvel kapcsolatban kérdése van, azt kérjük, hogy a sportallamtitkarsag@emmi.gov.hu e-mail címre szíveskedjenek megküldeni.

Segítő közreműködését ezúton is köszönjük!