Délután a német válogatott volt az ellenfél a csoportmérkőzések között. Ekkor már a saját felszerelésével tudott csapatunk pályára lépni. Az első mérkőzést Krajcsák Márk játszotta Valentin Rap (WR129) ellen. Szoros csatában, a döntő szett 13:11 ide, 3:2 arányban sikerült megnyerni. A második találkozó Farkas Balázs és Simon Rösner (WR5) Között zajlott. Balázs szép játékkal hozta, ami elvárható volt. Amikor Balázs kiegyenlített, akkor már 120 felett volt a nézőszám az élő közvetítésen, aztán megszakadt a közvetítés. A végét már nem tudtuk élőben követni, Rösner 3:1 arányban nyert.
A harmadik találkozón Hoffmann Péter lépett pályára Lucas Wirths (WR482) ellen. Egy szoros első szett után két sima, a vége 0:3. Ezzel a német csapat 2:1 re vezetett és már matematikailag sem volt esély a győzelemre. Az utolsó mérkőzésen Sebők Benedek ellenfele Rudi Rohrmüller volt. A német fiú 2:0-ra vezetett és a harmadik szettet már nem játszották le. Összesítve 3:1 a németeknek.
Holnap helyi idő szerint 16:00 órakor játsszuk utolsó csoportmérkőzésünket a skótok ellen két pályán párhuzamosan. Vélhetően ismét lesz élő adás is.
Egyéb
Túl az első találkozón
Csapatunk lejátszotta az első meccsét. Kölcsönzött ruhában, frissen vásárolt cipőben, és kölcsönkért ütőkkel lépett pályára a csapat. Farkas Balázs, Sebők Benedek, Boros Dávid és Cséffalvay Dániel összeállításban léptek pályára a fiúk. Krajcsák Márk eközben a csomagok megszerzésével volt elfoglalva, nem is tudott jelen lenni a találkozón. Beni kezdett, és Lucas Serme 3:0 arányban nyert. Utána Balázs játszott Gregorie Marche ellen, ő már szorosabb szetteket játszott, de szintén 0:3 a vége. A harmadik meccsen Dani következett Benjamin Aubert ellen ő is három szettben maradt alul. Az utolsó mérkőzést Dávid játszotta Baptiste Masotti ellen, neki sem sikerült szettet nyernie. Tekintettel a körülményekre és a francia csapat kiemelési számra, az eredmény nem meglepetés. A következő találkozó a németek ellen, és vélhetően már a saját ruházatban, saját ütővel 17:00 órakor kezdődik. A fiúk a saját eszközeikkel próbálnak élő közvetítést összehozni, a Facebook oldalon látható lesz a következő találkozón is. A minőség nem túl jó, de azért legalább nyomon követhető a verseny.
Rossz kezdés az EB-n
Sajnos a rossz előjelek rosszra is fordultak. Csapatunk elérte a csatlakozást, és időben megérkeztek Birmingham-be. De csak ők, a csomagok nem. Márk éjjel még kiment a reptérre, mert azt az információt kapták, hogy a késő esti gépel érkezik a csomagjuk. Hát nem így lett. Ma reggel nem érkezett gép, és kiderült, hogy a délben induló gépel fog megérkezni a csomagjuk, ami azt jelenti, hogy a 12:00-kor kezdődő találkozóra, melyet a francia válogatottal kellene játszani, nem lesz a srácoknak felszerelésük. A délutáni meccsre elméletileg megérkeznek a csomagok, legalább is ezt ígérték.
Márk kérte a francia csapatot, hogy tegyék át egy másik időpontra a mérkőzésüket, de az ellenfél nem volt hajlandó erre az időpontcserére. Információnk szerint a csapat bérelt felszereléssel fog kiállni az első mérkőzésére. Amúgy sem voltak vérmes reményeink, a franciák ellen, de ezzel a hátránnyal már biztos elmered a meglepetés.
Most indul el a csapat
Már az elején volt okunk izgulni. A csapat gépe némi késéssel indul, és egy kicsit bizonytalan, hogy Frankfurtban elérik-e a csatlakozást. Némi információ beszerzése után megnyugtató választ kaptak a fiúk, el fogják érni a csatlakozó járatot. Reméljük, hogy gond nélkül érnek a verseny helyszínére.
Holnap indul a férfi válogatott az EB-re
Holnap kora délután indul a férfi válogatott Birmingham-be, a 2019. évi Csapat Európa Bajnokságra. Csapatunk a divízió 1-ben száll versenybe, hogy megvédje a bentmaradását a legmagasabb osztályban.
A verseny első szakaszában két csoportba sorolva kezdődnek a küzdelmek. Csapatunk az A csoportban a francia, német és a skót válogatottal van egy csoportban. Május elsején 12:30-kor a francia válogatottal lépünk először pályára, majd 17:00 órakor a németek lesznek az ellenfeleink. A csoport utolsó találkozója május 2-án 16:00 órakor a skót válogatottal lesz.
Utána a csoportban elfoglalt helyünk függvényében folytatódik tovább a verseny, a két csoport 1-2 helyezettje az 1-4 helyekért, a csoport 3-4 helyezettje pedig az 5-8 helyekért játszhat tovább.
Jó utat, és sikeres szereplést kívánunk a csapatnak.