Tegnap beérkezett az első csapatbajnoksági osztályozó találkozó eredménye.

A Go Ahead SC SE II-es csapata a II. osztály 8. helyén végzett, ellenfele a SzoSza SE csapata volt, ők a III. osztály 3. helyén végeztek.
A két csapat Szolnokon találkozott és vívott szoros találkozót. Mindkét csapatnak sikerül 2 mérkőzést megnyernie, de a szolnokiak 8, míg a budapestiek 6 szettet tudtak nyerni. Ezzel a játszmaaránnyal a szolnoki csapat szerezte meg a győzelmet, ami ebben az esetben azt is jelentette, hogy a következő szezont a II. osztályban folytathatják. A csapat már a második szezont fejezte be úgy, hogy egy osztállyal feljebb léphetett. GASC csapata ezzel a vereséggel egy osztállyal visszaesett, így a III. osztályban folytathatják.
Várjuk a többi eredmény beérkezését is.

A Nemzeti Versenysport Szövetség tegnap tartotta meg a halasztott éves rendes közgyűlését.

Az elnökség megtartotta a 2019. évi beszámolóját, melyet a jelenlévők a könyvvizsgálói jelentéssel és a Felügyelő Bizottság jelentésével együtt elfogadott. A tagok elfogadták az egyszerűsített beszámolót a közhasznúsági mellékletével is. Az elnökség ismertette a 2020. évi programját és annak a költségvetését is, ami szintén vita nélkül került elfogadásra.
Az elnökség előterjesztette az alapszabály módosításának a javaslatát is, ami néhány észszerűsítésen túl új elemként az elektronikus úton megtartható közgyűlést és szavazás lehetőségét tartalmazta. A közgyűlés ezeket a módosításokat is elfogadta.
Rövid időn belül ez volt a második alkalom, hogy a tagszervezetek képviselői személyesen is találkozhattak, ez más vélhetően a megszokott élethez való visszarendeződés jele.

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöksége pályázatot ír ki főtitkári munkakör ellátására

A megbízás időtartama és formája:

Határozatlan idejű: 2020. szeptember 01-től napi 8 órás, munkaszerződéses, rugalmas munkaidőben.

A pályázat benyújtásának módja és határideje:

A pályázat benyújtása elektronikus levélben a sule.gabor@squash.hu címre, 2020. augusztus 15-ig.

A pályázat teljes szövege ITT érhető el.

uj_szovlogoTechnikai okok miatt a Gosztonyi István Senior Országos Bajnokság időpontja megváltozott. A verseny egy héttel korábban kerül megrendezésre, tehát 2020. augusztus 29 – 30., szombat vasárnap lesz az esemény ÚJ időpontja. A versenykiírás hamarosan elkészül és közzétételre kerül.

Elkészült az Utánpótlás OB versenykiírása, ez már elérhető a Versenynaptárban a verseny neve alatt. A korcsoportok kialakítása eltér a szokásostól!

Az elnökség döntése alapján a befejezetlen körverseny sorozat lezárásra került. A csoportok végleges sorrendje az utolsó megrendezett verseny utáni állapot, sajnos a TOP Nyolcak Gálája már nem kerül megrendezésre. A helyezettek a csökkent versenyszámoknak megfelelően csökkentett díjazásban részesülnek, melynek az átadása az Országos Bajnokság díjkiosztó gáláján fog megtörténni.

Szombaton még egyszer utoljára annyi squash játékos gyűlt össze az On Line Klubban, ami a jövőben már soha nem fog megtörténni. A klub mától bezárt, és jelenlegi formájában nem is fog megnyitni. A jövőben egy, vagy két pálya fog tovább vendégeket fogadni, ami egyben azt is jelenti hogy a versenysport részére ez a klub megszűnt. A klub csaknem harminc éven át volt a fallabda egyik fellegvára, számtalan nagy verseny házigazdája, és számtalan éljátékos hazai pályája. Hiányozni fog a klub és hiányozni fog a szellemisége is. Reméljük, hogy az ott dolgozó edzők és az ott edző játékosok a jövőben megtalálják a helyüket, és nem törik meg a pályafutásuk. Köszönjük annak a sok embernek aki ott dolgozott, hogy részesei voltak a sportág fellendülésének, és életének. Rövid időn belül a második jelentősebb klubot vesztettük el.

Bye, bye On Line!