B-s körverseny Nyíregyházán

A hét végén, Nyíregyházán a D Fitness Központban került megrendezésre a B kategóriás körverseny soron következő fordulója. 13 játékos vett részt a küzdelmekben. A viszonylag kevés nevező ellenére ingen erős mezőny gyűlt össze, az első 3 kiemelt a ranglista 17, 18, és 21 játékosa volt. Az első körben szinte végig a ranglista helyezés szerint történtek a győzelmek egyedül Rácz Laci -Mikó Márton meccs borította  a papírformát itt Marci 3-2 re nyert.
A második körben is folytatódott az esélyesek jó szereplése (bár Kasza Peti megnehezítette Szilvássy Peti dolgát 2-3), viszont jött az első nagy meglepetés, Simon Dani 3-0 arányban verte meg Szűts Danit!

Olvass tovább

Egy nap az utánpótlásért – konferencia

Edzők, testnevelők, szülők, figyelem!

Konferencia – immár nyolcadszor – a Decathlon és a Testnevelési Egyetem támogatásával, a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, az Utanpotlassport.hu szervezésében 2018. november 27-én a TF „Athén” nagyelőadójában (Bp. XII., Alkotás u. 48.). Az utánpótlás-nevelés legsikeresebb, rendre teltházas rendezvényeinek egyike évről évre, amely az idén először a MET által ajánlott program a kiemelt edzők kreditrendszerű továbbképzésében! Jelentkezz most!

A téma:

Segítség, felnőttem!

Az utánpótláskorból kinövő fiatalok problémái, a beilleszkedés megkönnyítése, az olimpiai dobogóra vezető út – kérdések és válaszok a korosztályváltás kapcsán.

FŐVÉDNÖK: dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár

Olvass tovább

Pályázat válogatott ruházatra

A MF(S)Sz elnöksége döntése alapján pályázatot írt ki a válogatottak öltözetének beszerzésére. Azoknak a forgalmazóknak, akik korábban ebben partnerséget vállaltak a Szövetséggel, közvetlenül megküldtük a kiírást. Vélelmezve, hogy esetleg más forgalmazót is érdekelhet ez a lehetőség, ITT közzé tesszük a dolgozatot.

Válogatottsági feltételek

uj_szovlogoA MF(S)Sz elnöksége a szövetségi kapitányokkal egyeztetve véglegesítette a válogatott kerettagság feltételeit és kritériumait. A két dokumentum egyben tartalmazza azoknak a játékosoknak a nevét is, akik a csapatvezetők jelenlegi ismeretei szerint tagjai a bő kereteknek.
Az utánpótlás dokumentumát ITT, a férfi válogatott dokumentumár ITT lehet megtalálni.

Magyar Kupa 2018.

A hét végén a City Squash Clubban került megrendezésre az idei Magyar Kupa csapatverseny, ezúrttal megelőzve az Országos Csapatbajnokságot.
A hölgyeknél öt, míg a férfiaknál 15 csapat indult a versenyen. a hölgyek körmérkőzéses rendszerben, a férfiak pedig 16-os táblán, vigaszággal alakították ki a végső sorrendet.

A női versenyt a Squashberek csapat nyerte meg (Chukwu Hannah, Farkas Fatime és Szűcs Liza/kölcsönjátékos) összeállításban.
A második helyen a Top Challenge, a harmadik helyen a Budörsi Labda Egylet csapata végzett.

 

A férfiaknál a Viktor-BLE csapata állhatott fel a dobogó tetejére, (Krajcsák Márk, Szabóky Mártom, Kőmíves Balázs, Kispéter Ádám, és Lőrinczi Balázs), a második helyet a Csé-Team csapata, a harmadik helyet pedig a Squashberek csapata szerezte meg.

A maratoni versenyen sok izgalmas mérkőzést láthattak a kilátogatók, akik szintén szép számban voltak jelen.
A részletesebb eredmények hamarosan a Versenyek menüpontban, a verseny neve alatt lesz elérhető, és a ranglistapontok is rövidesen felvitelre kerülnek.
A „legtrendibb csapat” címének szavazása még zajlik, ez is később kerül kihirdetésre a Facebook oldalon.