A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tegnap tartotta rendes éves közgyűlését, ami egyben tisztújító közgyűlés is volt. A 31 tag közül csak ketten maradtak távol. A találkozó első felében a tagság egyhangú szavazattal fogadta el az elnökség 2017. évi szakmai és gazdasági beszámolóját. Az elnöki tisztség betöltéséért két jelölt mérettette meg magát, Welesz Balázs, és a kihívó Krajcsák Márk. Mindkét jelölt ismertette programját a jelenlévőkkel, akik a kérdések, felvetések átbeszélése után 16 szavazattal 12 ellenében Krajcsák Márkot választották meg a szövetség élére. Az új elnökség tagjai: Krasznai Gábor, Lőrinczi Attila. Török András, Szilágyi Gábor, és Guti János. Márk a találkozón bemutatta Süle Gábort, aki alelnöki pozícióban fogja támogatni az elnökség munkáját.
Köszönet e leköszönő elnökségnek az eddigi munkájáért, és sok sikert kívánunk az új elnökségnek a munkájához.
Véget ért a 2018. évi Országos Bajnokság
Befejeződött a jubileumi Országos Bajnokság Egerben. A város főterén felállított üvegpálya méltó helyszíne volt ennek a kiemelt eseménynek.
A hölgyeknél nem sikerült a címvédés, idén Csókási Gabriella szerezte vissza korábbi címét. A döntőben Farkas Fatime volt az ellenfele, de alulmaradt így a második helyen végzett. A dobogó harmadik foka ezúttal Hajnal Helgának jutott, aki Chukwu Hannát győzte le a bronzmérkőzésen.
A férfiaknál idén új bajnokot avattuk, a korábbi bajnoknak nem sikerült tovább megőrizni a hosszú idő óta tartó sikersorozatot. Szoros, és érzelmekben bővelkedő mérkőzésen Farkas Balázs nyert Krajcsák Márk ellen, és először szerezte meg az országos bajnoki címet. A harmadik helyért zajló mérkőzés is bővelkedett izgalmakban, a már szokásosnak mondható összecsapás Sebők Benedek és Hofmann Péter között zajlott. Idén Benedeknek jött ki jobban a lépés, és megszerezte a harmadik helyet.
Egy fantasztikus hétvégén vagyunk túl ez biztos örök emlék lesz a sportágat szeretők részére.
Köszönjük Egernek, és nagy köszönet Gulyás Istvánnak, hogy ezt az eseményt ilyen színvonalasan megrendezte.
