Hétvégén jó hangulatú, ámbár csekély létszámú nevezővel – összesen 17 fő – szerveztünk egy B kategóriás versenyt az Online Squash Clubban. Nagy meglepetés nem történt, hiszen az első négy kiemelt jutott az elődöntőbe. A felső ágon Lőrinczi Attila és Konfár Tamás küzdöttek a döntőbe jutásért, melyből Tamás került ki győztesként 3:0 arányban. Jó mérkőzés volt, de Tamás nem adott esélyt Attilának, folyamatosan támadott és irányította a játékot, mindezt precíz, pontos játékkal.
Swiss Junior Open 2017.
December 6-10-ig rendezték meg Langnauban az idei junior körverseny svájci fordulóját.
Közel kétszáz induló nyolc korcsoportban, méltán “SS” besorolású a verseny.
Hazánkat Nagy Sára és Nagy Simon képviselte, édesapjuk kíséretében, aki egyben az edzőjük is.
Sári a 20 fős U19-es mezőnyben a 15. helyen végzett, sajnos a torna elején már a 3/4 kiemeltet kapta, így nagy bravúr lett volna a 8-ba jutás.
Simi a legnépesebb u17-ben indult, ott közel 40-en jöttek össze.
Összességében a 14. helyen zárt, két győzelemmel és három vereséggel.
A 16-ba egy német fiú legyőzésével sikerült bekerülni, de a nyolcba egy spanyol játékos állta útját.
Gratulálunk mindkettőjüknek, és sok sikert a 2018-as évben a folytatáshoz.
Farkas János beszámolója
Senior Mikulás Kupa az RSC-ben
Vasárnap a seniorok tartották meg a Mikulás Kupa versenyüket a Rózsadomb Squash Clubban. Négy csoportban zajlottak a küzdelmek, és ismét voltak, akik két korosztályba is megmérettették magukat, sikerrel.
A verseny közben megérkezett a Mikulás is, aki a játékosok gyermekeinek kedveskedett ajándékokkal.
Utánpótlás Mikulás Kupa Szegeden
Szegeden került megrendezésre az idei év utolsó junior versenye a Mikulás Kupa.
Most először egy helyen és egy időben játszottak a kezdő és a haladó junior játékosok.
A kezdő játékosok három kategóriában, míg a haladók hat kategóriában mérték össze tudásukat.
Az kezdőknél körmérkőzéses lebonyolításos rendszerben, mindenki játszott mindenkivel, két-két szettet.
Itt eredmény hirdetésre nem került sor, de mindenki kapott egy emlék plakettet, megköszönve a részvételét a versenyen.
Reméljük, hamarosan viszont látjuk őket akár itt, akár esetleg a haladók között.
