C kategóriás verseny a Cityben

Közepes érdeklődés mellett, viszont sok fiatal játékos részvételével lebonyolított „C” kategóriás verseny került megrendezésre a hét végén a CSC-ben.
Igen sok mérkőzés „csak” az 5. szettben dőlt el, így talán kevésbé akkora meglepetés ismételten, hogy az első négy kiemelt nem jutott dobogós helyhez. Ezúttal is kiemelem a sportszerű viselkedést a pályán illetve a bíráskodás alkalmával is. Végül a helyezettekről pár szóban. Mindkét elődöntő szoros, 5 szettes küzdelem mellett, szép játékkal 3 / 2 arányban billent a jobb fizikumú játékos felé, ezek után a bronzéremért a tartalékait jobban beosztó Szilvássy Levente győzött Bederna Gábor ellen. A döntőben Vidra Aladár nyert a hosszú idő után versenybe visszatérő Pásztor Gergely ellenében. Köszönet Böhm Gabinak a rendezésért, illetve a csodálatos porcelán díjakért is.
Pethő Zoltán beszámolója.

Kettős szegedi siker a Magyar Kupán

A City Squash Clubban megrendezett 2016. Decathlon Magyar Kupán kettős szegedi siker született. A Vidux-Tisza Se Csókási Gabriella, Takács Kata, Páj Linda, Laskai Vanda összeállítású női és Farkas Balázs, Sebők Benedek, Hoffmann Péter, Vas Máté Levente, Kiss Dániel alkotta férfi csapata is esélyeshez méltóan nyerte meg a Kupát.

Olvass tovább

Mégis lesz C-s verseny december elején

squashütő labdával

A City Squash Club jelezte a Szövetség felé, hogy szívesen megrendezné az elmaradásra ítélt december 3-i C kategóriás versenyt. A felajánlást elfogadtuk, tehát december 3-án megrendezésre kerül a betervezett verseny, de a helyszín a Marczibányi tér lesz.

Polish Junior Open, Wroclaw

A hétvégén Wroclawban rendezték a Lengyel Junior Opent. A magyar csapatot Bori Filyó (GU17), Takács Eszter (GU19), Dániel Simon (BU15), Ákos Pocsai, Kristóf Konecsni (BU19) és jómagam, Rózsa Barnabás (BU17) alkottuk.

Olvass tovább