Szombaton került megrendezésre a szövetség által meghírdetett Amatőr Országos Verseny első fordulója, amely a budapesti City Squash Clubban került lebonyolításra. A verseny részletes beszámoláját a főszervező Böhm Gabriellának köszönjük:

A City Squash Club rendezte szombaton az új amatőr versenysorozat első fordulóját. A versenyre rekord nevezés érkezett 8 női és 38 férfi.
A 8 női játékos kijátszott egy 8-as táblát, így mindenki háromszor léphetett pályára. A döntőben Sákovics Virág és Babos Piroska egy szoros, színvonalas döntő szettes mérkőzést játszott, ahol Virág lett a győztes. A 3. helyért a Cityhez kötődő Csomor Edina és Unger Anita mérkőzött és a rutinosabb Edina győzött. A női mezőnyben a junior korú Dalos Réka is megmérette magát, aki végül hatodik lett, készül a novemberi junior versenyre.

Sajnos a férfi nevezők közül öten nem jelentek meg, ebből négyen nem is jelezték visszalépésüket. A nem megérkezett versenyzők miatt a selejtezőben kiesett játékosokat visszasorsoltuk a főtáblára, így a tervezett 2 vigasztábla helyett végül 1 db 16-os került kijátszásra a főtábla mellett. A nevezők között megjelentek régi rutinos amatőr játékosok és most első versenyükön indulók is, de nagyjából hasonló színvonalat képviseltek, szoros mérkőzések és jó hangulat jellemezte az egész napot. A férfiaknál a magas létszám miatt minden mérkőzés 2 nyert szettre ment, a győzelemhez Balogh Andrásnak, aki a selejtezőből indult, 6 mérkőzést kellett megnyernie. András nagyon magabiztosan hozta a mérkőzéseit egymás után. Az elődöntőben Moser Károlyt, a döntőben Bognár Pétert is legyőzte és megérdemelten lett az 1. forduló győztese. A vigasztáblán Giovanni Battista bizonyult a legjobbnak.
A női indulók és a férfi mezőny 1-8 helyezettje bejutottak a 2022. áprilisi szuperdöntőbe, melynek megrendezésére ezúton jelentkezünk. 
Bejutottak:
Nők:
1. Sákovics Virág
2. Babos Piroska
3. Csomor Edina
4. Unger Anita
5. Kormos Kata
6. Dalos Réka
7. Kisdaróczi Orsolya
8. Miklós Zsófia

Férfiak:
1. Balogh András
2. Bognár Péter
3. Moser Károly
4. Tihany Attila
5-8 Bősze Ádám
    Velencei Bence
    Szabados István
    Doszpot György


Következő forduló Tatabányán lesz december 11.-én!

Szombaton egy olyan versenysorozat indul, amire még nem volt korábban példa. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elindította a hivatalos Amatőr Bajnokságot!

A szabályok: A versenysorozat 4 állomásból áll, három selejtező fordulóból és egy ‘szuperdöntőből’. Azok a női és férfi játékosok indulhatnak női és férfi kategóriában, aki nem szerepelnek a hivatalos női és férfi ranglistán.

A három selejtezőn a legjobb 8-8-8 játékos automatikusan kvalifikálja magát a szuperdöntőre. Ha egy játékos az első fordulón bejut a legjobb 8 közé, akkor a másik két selejtező fordulón már nem indulhat, ő egyenesen a szuperdöntőbe jutott.

Ha egy játékos az elsőn nem jutott be a legjobb 8-ba, viszont a másodikon igen, akkor szintén kvalifikálta magát a szuperdöntőbe, így a harmadik selejtező fordulón már nem indulhat.

A selejtező fordulókon minden játékos pontokat gyűjt a győztes mérkőzései alapján. A 3-0, és a 3-1 arányú győzelem 3 pontot, a 3-2 arányú győzelem 1,5 pontot ér. A szuperdöntőn 32-es tábla lesz, amire 24 játékos automatikusan kvalifikálja magát, ők a három selejtező kör legjobb 8 játékosa. A maradék 8 helyre pedig a három selejtezőkörből az a 8 játékos kerül, akik nem tudták egyből kvalifikálni magukat a szuperdöntőbe, de a legtöbb pontot szerezték. Tehát, ha valaki mindhárom selejtezőn elindul, egyiken sem kerül be a legjobb 8-ba, de a győztes meccsei alapján sok pontja van, az jó eséllyel be tud kerülni a szuperdöntő maradék 8 helyének egyikére.

A három selejtező helyszíne és dátuma:

2021. október 16. – City Squash Club, Budapest

2021. december 11. – Squashberek Sportközpont, Tatabánya

2022. február 12. – Budaörsi Squash Központ, Budaörs

2022. április 23. Szuperdöntő – Helyszín kijelölés alatt

Nevezni e-mailben lehet (nevezes@squash.hu), az 1. fordulóra 2021. október 13. szerda éjfélig!

A 2021/2022-es versenyévadra a következő időpontokig kell leadni az alábbi csapatversenyekre a nevezéseket:

Csapatbajnokság (férfi, női): 2021. október 31.

Magyar Kupa: 2022. január 31.

Szenior Csapatbajnokság: 2021. november 30.

A fenti csapatversenyek időpontjai megtekinthetők a Versenynaptárban. Az egyes csapatversenyekre a nevezések akkor érvényesek, ha a hivatalos nevezési lap kitöltve leadásra/beküldésre (squashiroda@squash.hu)  kerül és azt a szövetség vissza igazolja, illetve a nevezési díj befizetésre kerül.