Világjátékok első napja

     

Welesz Balázs beszámolója:
Közel 30 óra utazás után végül sikeresen megérkeztünk Columbiába, Caliba, a 2013-as Világjátékok helyszínére. Rendkívül barátságos fogadtatásban volt részünk, ennek köszönhetően a közel 80%-os páratartalom is sokkal elfogadhatóbbá vált. A Radisson Hotelben kaptunk szállást a többi squash játékossal együtt. Másnap együtt reggeliztünk többek között a női világelső David Nicol-lal és nemrég hazánkban is bemutató mérkőzést játszó Gregory Gaultier-vel.

Ami rögtön feltűnt, hogy a közbiztonsággal lehetnek gondok, túlzás nélkül minden utcasarkon állnak rendőrök. Estére már megszoktuk, hogy mindenhová legalább két-három rendőr kísér bennünket. A kisbuszt amivel szállítanak, hat fegyveres őrzi folyamatosan, négyen a buszon utaznak velünk, két motoros pedig követ bennünket. A szállodát is hat gépfegyveres őrzi a nap 24 órájában.
A szervezők lazán kezelik az időpontokat, viszont nagyon kedvesek és próbálnak mindenben segíteni. Látszik rajtuk, hogy 1971 óta nem kaptak semmilyen nagyobb világversenyt, megpróbálnak kitenni magukért.
A pályák egy puszta közepén kaptak helyet, vadonatújak, a versenyre épültek és ami a legfurcsább, nyitottak. Felülről egy bambuszból készült tetőszerkezet védi, de az üvegfal előtti rész már a szabadban van.
Az elsőre furcsának tűnő körülményeket a mai első edzés után már teljesen megszoktuk. Hamarosan csatlakozik hozzánk Török András, reméljük neki is gyorsan sikerül megszokni az időeltolódást és az itteni körülményeket!

Share this post

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.