2. Összevont verseny Kalászon

 
       

A hét végén került megrendezésre a szezon második összevont versenye, ezúttal a Kalászi Sportcsarnok volt a házigazda. A versenyen az öt csoportban összesen 77 nevezés érkezett, bár a verseny megkezdéséig volt lemorzsolódás is.

Szombaton a hölgyek, a legmagasabb és a C-s férfi kategória lépett pályára a végső helyezések eldöntéséért.
A férfiak A csoportjában a ranglista legeleje távol maradt, de ez semmit nem rontott a verseny színvonalán, izgalmas mérkőzéseket és szép labdameneteket láthattunk. A dobogóra az kiemeltek állhattak fel, a legfelső fokra ezúttal Farkas Balázs léphetett fel.
A hölgyeknél sem történt semmilyen meglepetés, az első négy helyen az első négy kiemelt végzett. A kissé gyengélkedő Márton Zsófi magabiztosan nyerte meg a versenyt.
A férfiak harmadik vonala már hozott meglepetéseket, hiszen az első és a második kiemelt már az első mérkőzésén vereséget szenvedett, a vigaszág döntőjében találkoztak egymással. A versenyt Konecsni Kristóf nyerte megy, aki szépen menetel előre a ranglistán.
Vasárnap a D kategória játékosai nyitották a versenyt. Az első kiemelt visszalépett, a második kiemelt pedig a későbbi győztestől szenvedett vereséget az első mérkőzésén. A versenyt Piroch Domonkos nyerte meg, aki ezzel kárpótolta magát a szombati helyezéséért.
A B kategória első kiemelje is vereséggel kezdte a versenyt, így a mezőny végén rekedt. A második kiemelt még helyt állt, de Krasznai Gábor őt is legyőzve szerezte meg az elsőséget.
Részletes eredmények a Versenynaptárban találhatóak.

Share this post

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.