U 19 EB 4. hely

Farkas János beszámolója az U19-es EB-ről:
2014. április17 – 21 között rendezték meg Helsinkiben az U19-es Junior csapat Európa Bajnokságot.
Hazánkat Csokási Gabriella, Boros Dávid, Püski Lénárd és Farkas Balázs összetételű csapat képviselte.
Az elsődlegesen kitűzött reális cél véleményem szerint a nyolc közé kerülés volt, amit realitásként úgy gondoltam, hogy ezzel a játékos kerettel elérhető. Sajnos lányok közül Polgár Luca nem vállalta az indulást mert a felnőtt EB-n képviseli hazánkat, így tartalék leány nélkül kezdtük a versenyt. Jövőre mindenképpen számítunk Lucára a Junior EB-n, hiszen Csehországban viszonylag közel lesz megrendezve a torna.
Mivel az előző évben nem indultunk az EB-n, ezért hiába a játékosaink jó egyéni korosztályos ranglista helyezése (Gabika és Lénárd 10-15 körül a 19-ben, Balázs pedig vezeti a 17-et) ezért mégis a 11. helyen lettünk kiemelve, ami a sorsolás szempontjából nem túl szerencsés.
Fontos tudni, hogy a csoport első illetve második helyén kell végezni ahhoz, hogy valaki a nyolcba kerüljön, ami a harmadik kalapból nem könnyű feladat.
Spanyolország, Wales, Norvégia, Belgium, Magyarország, nem egyszerű csoport.

Első kőr:
Wales- Magyarország.
Mindjárt az elején, a közepébe. Ezen a meccsen gyakorlatilag el is dől a továbbjutás, ismerve az erőviszonyokat. Lénárd 3/2 meccsen verte a walesi egyest, Gabika 2/3 vereség a lánytól és Balázs 3/2 győzelem a másik walesi ellen. Ennél szorosabban nem is alakulhatott volna. 2/1 ide, remek kezdés remek mérkőzések. Tudtuk, ha innen hozzuk a kötelezőt 8-ban vagyunk.
Így is lett.
Második kör:
Magyarország – Belgium 2/1, Gabikának nehéz ellenfele volt az egyéni EB győztese a belga lány, de tisztességesen helyt állt, vereség a vége. A fiuk Lénárd és Balázs hozták a kötelezőt így meg lett a meccs.
Harmadik kőr:
Magyarország – Spanyolország. A 3. kiemelt a spanyolok komoly játékerőt képviselve. Terv a következő volt: Ismerve a többi csoport erőviszonyait, eredményeit, arra a következtetésre jutottunk, hogy ha a második helyen végzünk a csoportban (ami gyakorlatilag már meg volt) akkor nekünk jobb lenne a másik csoport első helyezettjével játszani inkább mert ott gyengébb a lány, így Gabika megveri, a két fiú közül pedig az egyik csak elcsípi valamelyik ír fiút.
Visszatérve a spanyol mérkőzésre, Boros Dávid kezdet és remekül játszva ugyan de kikapott a spanyol fiútól. Feküdt Dávidnak az üveg pálya nagyon motivált volt. Balázs 2/3-ra kapott ki az ellenfelétől, sikerült neki 4 meccslabdáról is kikapnia, bár nagy jelentősége nem volt de a hátsó fali infarktusom kialakulóban volt. Gabika is 0/3-ra kapott ki az ügyes spanyol lánytól. Belefért!
Negyedik kőr:
Magyarország – Norvégia. Felállás: Püski, Boros, Csókási. 3/0, 3/0, 3/0, ahogy kell. Mindenki jól koncentráltan játszott meg is lett az eredménye. Nyolcban vagyunk és esély van a négybe kerülésbe az elit mezőnyben. Ezért Írország válogatottját kell legyőzni ami nehéz de nem lehetetlen feladat.
Püski Lénárd kezdte a kört, ellenfele az a Deniel Craig, aki a 10 körül van a világranglistán. Az első két szett feledhető pontatlan játék, kapkodás, 2/0 oda. A harmadik résztől kezdett el összeszedetten, koncentráltan és okosan játszani, így még meccslabdája is volt, de sajnos a több mint egy órás meccsen vereséget szenvedett.
Balázs következett David Ryan ellen, aki szintén 10-ben van a világranglistán. Ha nyer elődöntőben vagyunk. 3/1 ide. Végig ő irányította a játékot, nagyon motivált volt, és jól is játszott. Nem tudott vele mit kezdeni az ellenfele aki 6. lett az egyéni Eb-n előtte egy pár nappal.
Gabikán volt a teher az utolsó körben, hogy megcsinálja, amit eddig még álmodoztunk, 4-be vigye a magyarokat. Átérezte ennek a jelentőségét és okosan játszva hozta a meccset.
Elődöntő az Angolok ellen. Az esélytelen nyugalmával léphettünk pályára, hiszen mindhárom angol játékos dobogón végzett egyéniben. Edzői szemmel nézve így utólag azt mondom hibáztam. A harmadik helyre kellett volna fókuszálni jobban és Lénárdot pihentetni Dávidot játszatni az angol fiú ellen. Mert tudtam a franciák nehezen, de verhetők lettek volna.
Mindegy 0/3 vereség a vége, jöhet a bronz meccs.
Magyarország – Franciaország
Lénárd kezdett. Fáradt volt, nem tudta megvalósítani az elképzeléseimet a pályán, sokat hibázott, 0/3 a vége.
Balázs következett, és ha nyer, életben tartja a reményeinket a bronzra. Ő is fáradtan mozgott már a sorozatos terheléstől, de végül 3/2 arányban nagy szívvel és akarással behúzta a derbit.
Ismét Gabcsira maradt a végső szó, de a francia kislány nem véletlenül játszotta a döntőt az egyéniben. Megszorongattuk, de ez kevés volt, negyedikek lettünk.
Akkor kicsit szomorú voltam, mert úgy gondolom hibáztam, de így visszagondolva nem is tudom mit gondoltam, hiszen egy ilyen kis ország fiataljai, a kezemen meg tudom számolni hány nemzetközi szintű junior játékossal bekerült az Európa Bajnokságon a legjobb négy közé az elit mezőnybe, olyan országokat magunk mögé utasítva akik sokkal fejlettebb squash kultúrával és komolyabb anyagi keretekkel rendelkeznek.
Ha valaki azt mondja, hogy a 8. helyen végzünk, vakon aláírom.
Végül szeretném megköszönni a segítséget a Junior Squash Elit alapítványnak, Forrási Zsoltnak, Antti Hurménak, és a fiatalok szüleinek, akik áldozatos segítsége nélkül nem hogy negyedikek nem lettünk volna, de ki sem utaztunk volna az EB-re.
Valamint bízom abban hogy a jövőben a szövetséggel karöltve sikerül minden korosztályos válogatottnak hasonló élményben részesülnie, hiszen nem feledkezhetünk meg azokról a tehetséges fiatalokról, akik nemzetközi szinten is letettek valamit az asztalra és büszkén képviselik a mi kis közösségünket.
Köszönettel: Farkas János

Share this post

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük