Szombati nap a GJO-n

Fussunk át a mai napon, nem időrendben, hanem korosztályonként, mert így könnyebb lesz.
Hannah: A mai napon két meccs, két győzelem. Először a torna második kiemeltjével játszott, egy svéd kislánnyal, majd azzal a spanyollal, akinek kiemelés nélkül sikerült bekerülnie a háromba. Ezzel a két győzelemmel biztos, hogy másodiknál rosszabbak már nem lehetünk, de én közismert maximalistakent az aranyérmet szeretném a nyakában látni.

Vanda: A mai napon egy vereség, majd egy győzelem. Először a torna első kiemeltjétől a holland kislánytól kapott ki, ő sem jutott be a nyolcba, majd egy helyi német kislányt sikerült megvernie 3/1-re. Így holnap a 13. helyért játszik.
Mercédesz: Szinten két meccs, de neki két vereség. Egy cseh, aztán egy orosz ellenfél ellen maradt alul. Ő a 16. helyért játszik.
Tomi: Neki is ötven százalékos a mai mérlege. Az első körben egy svéd srácot vert, de a másodikban egy holland fiú kemény diónak bizonyult. A 11. helyért játszik, mégpedig Simivel.
Simi: Egy szép győzelem a szlovák fiú ellen, majd egy szoros vereség a spanyoltól egy biztos, magyar lesz a 11. Es a 12. is a tornán.
Peter: Kemény falatnak bizonyult az egyiptomi fiú, egy szettet elhoztunk, de a meccs 1/3 lett. Aztán egy győzelem a német ellen  es ezzel lehetősége lesz holnap az ötödik helyért játszani egy angol srác ellen. Nehéz meccs lesz az is.
Balazs: Nehéz győzelem a walesi ellen, vesztett helyzetből fordítottuk meg a meccset 3/1, majd kicsit könnyebben az ír ellen, 3/0.
A döntőben egy francia fiú vár rá, kiverte a torna 2. kiemeltjét, a német fiút, nehéz meccsre számítok, de győzelemre, ha az egészsége engedi, és Isten is úgy akarja.

Farkas János

Share this post