Az Országos Csapatbajnokság hírei

A férfi I. osztályban a kiemelkedő negatív hír, az, hogy a Sport Elit SE I-es csapata nem jelent meg a fordulón, ezzel kizárásra került a versenyből. A szabályzat szerint pénzbírság, visszasorolás és a játékosokra a díjak befizetéséig eltiltás kerül kiszabásra. A csapat első fordulós eredményei is törlésre kerülnek, ezzel kissé módosul az első forduló utáni állás is. Reméljük, hogy ez kivételes eset lesz az idei versenysorozatban, az egyesület vezetői még nem jelezték a Szövetség felé a távolmaradás okát. A csapat törlése kis mértékben módosítja a harmadik forduló időrendjét is, ezt hamarosan közzétesszük a versenynaptárban.
A lejátszott mérkőzések során a szegedi csapat szorosan, de legyőzte a tavalyi bajnokot, így nagy lépést tett a végső siker felé, és visszaszerezheti a tavaly elvesztett bajnoki címet

A férfi II. osztály találkozói is adtak okot az izgalmakra. Itt 5 találkozó végződött egyenlő megnyert mérkőzéssel, ebből három esetében a megszerzett pontok hozták a győzelmet. Jelenleg négy csapat is esélyes a végső győzelemre és ebből ketten-ketten az utolsó fordulóban találkoznak. Szoros csatákban fog eldőlni a feljutás sorsa.

A férfi III. osztályban 5 találkozó végződött döntetlennel, ebből az egyikben 3 pont különbsége döntötte el a győzelmet. Egy csapat kicsit ellépett a többitől, de a második helyért szoros a verseny. A kiesésért is nagy a küzdelem, jelenleg két csapat is pontszerzés nélkül áll a csoport végén, a harmadik fordulóban egymás ellen is pályára lépnek, talán itt dől majd el a kiesés sorsa.

A férfi IV. osztályban hat mérkőzés volt, ahol döntetlen állásban számolgatni kellett, és ebből két mérkőzésen is csak néhány pontkülönbség jelentette a győzelmet. Jelenleg az újonc csapatok vezetik a mezőnyt, de a hátralévő két forduló még izgalmas találkozókat hozhat. A csoportot vezető két csapat a harmadik fordulóban találkozik egymással, ahol akár a véső győzelem is eldőlhet.

A hölgyeknél elég szépen kettészakadt a mezőny. Három csapat egyértelműen ellépett a többiektől, közülük is egy van, aki 100 százalékosan teljesített. A nap folyamán 16 mérkőzést játszottak a csapatok, ebből mindössze kettő volt, ami nem 3:0-ra végződött. Ebben vélhetően az is közrejátszhatott, hogy két csapat is volt, amelyik nem tudtak teljes létszámban kiállni ezen a napon. Talán még a második fordulóban tudnak javítani. Jelenleg egy csapat áll pont nélkül a csoport utolsó helyén.

Share this post