Swiss Junior Open 2016.

nagy_simonA hét végén négy fiatal játékosunk vett részt a nagyon jól lebonyolított Swiss Junior Open versenyen Svájcban.
Nagy Sára (U19), egyedüli lányként 21 versenyzőből 12 lett. A selejtezőből egy angol lányt búcsúztatva került a főtáblára, ahol a végső győztestől vereséget szenvedett, aztán szoros mérkőzéseket követően végül 12. lett. A 17 év alatti fiúknál Dévald Péter és Tamás izgalmas, jó mérkőzések után a 20. és a 21 helyet szerezték meg az 51 versenyzőből. Nagy Simon (U15) nagy csatákon át végül 7. lett, begyűjtve pozitív és negatív tanulságokat egyaránt. Gratulálunk a versenyzőknek.

 

Nagy Péter Bálint duplázott a seniorban

Szombaton a Rózsadomb Squash Club adott otthont a SALMING Senior Mikulás Kupának. A négy csoportban zajló versenyre 34 nevezés érkezett be, néhányan két csoportban is megmérettették magukat. A versenyen már az első körökben is szoros, izgalmas mérkőzések zajlottak, és ez a verseny további részére is igaz lett. Sok-sok szoros mérkőzésen dőlt el a továbbjutás, vagy a helyezés sorsa. Verseny közben a Mikulás is meglátogatta a versenyt, akit táncoslábú krampuszai kísértek el. A kis pihenő után megújult erővel folytatódott a küzdelem, oldott kellemes hangulatban.

Olvass tovább

BLADE TOP8 és női verseny Vácott

Szombaton került megrendezésre Vácott, a Néveri Squash Centrumban a BLADE Top 8 és a női mezőny fordulója.
Egy teljesen felújított klubban, remek hangulatban zajlottak a mérkőzések. Sajnos betegség miatt többen is visszaléptek. A hölgyeknél Farkas Fatime, míg a fiuknál Szabóky Márton és a Dévald testvérek. Mindannyian nagyon hiányoztak a mezőnyből.

Olvass tovább

C kategóriás verseny a Cityben

Közepes érdeklődés mellett, viszont sok fiatal játékos részvételével lebonyolított „C” kategóriás verseny került megrendezésre a hét végén a CSC-ben.
Igen sok mérkőzés „csak” az 5. szettben dőlt el, így talán kevésbé akkora meglepetés ismételten, hogy az első négy kiemelt nem jutott dobogós helyhez. Ezúttal is kiemelem a sportszerű viselkedést a pályán illetve a bíráskodás alkalmával is. Végül a helyezettekről pár szóban. Mindkét elődöntő szoros, 5 szettes küzdelem mellett, szép játékkal 3 / 2 arányban billent a jobb fizikumú játékos felé, ezek után a bronzéremért a tartalékait jobban beosztó Szilvássy Levente győzött Bederna Gábor ellen. A döntőben Vidra Aladár nyert a hosszú idő után versenybe visszatérő Pásztor Gergely ellenében. Köszönet Böhm Gabinak a rendezésért, illetve a csodálatos porcelán díjakért is.
Pethő Zoltán beszámolója.

Kettős szegedi siker a Magyar Kupán

A City Squash Clubban megrendezett 2016. Decathlon Magyar Kupán kettős szegedi siker született. A Vidux-Tisza Se Csókási Gabriella, Takács Kata, Páj Linda, Laskai Vanda összeállítású női és Farkas Balázs, Sebők Benedek, Hoffmann Péter, Vas Máté Levente, Kiss Dániel alkotta férfi csapata is esélyeshez méltóan nyerte meg a Kupát.

Olvass tovább