Roland három éve kezdett az Európai Squash Szövetség Masters, vagyis 35 év felettiek versenyrendszerében játszani. Azóta töretlenül menetel előre, és néhány napja ő vezeti nemcsak a 35+ férfi ranglistát, de az Overall vagyis a teljes M-Masters ranglistát, amin jelenleg 1424 férfi játékos szerepel!
Ezzel megdöntötte az eddigi legjobb magyar ESF Masters ranglista eredményt: Kékesi Zsuzsa 2016-17 években közel egy évig vezette a 35+ női mezőnyt és 2. volt W-Overallban.
Gratulálunk Roli, csak így tovább!
Roli megélését a TOP pozícióról egy videóban küldte el nekünk, amit YouTube csatornánkon ebben a videóban nézhettek meg.
Január utolsó hétvégéjén került megrendezésre a biatorbágyi Masters torna a ViaduktFitt sportcentrumban.
Országh Péter helyi versenybíró beszámolója:
„A versenyt igazán izgalmassá tette, hogy bővelkedett a szoros, ötszettes mérkőzésben, melyet sokszor csak az aktuális forma, vagy 1-1 momentum döntött el.
A hölgyeknél a bronzérmet Fábián Mónika szerezte meg Dráfi Anikót legyőzve 3-1 arányban. A szoros 3:2-es döntőt György Melinda húzta be először legyőzve Pocsaji Anitát, megszerezve ezzel az aranyérmet.
György Melinda
Pocsaji Anita
Fábián Mónika Edina
A 65+ kategóriában szoros, a bronzérmet Tóth Ferenc szerezte meg, akinek köszönjük a finomságokat, amivel támogatta a versenyt! A győzelmet is egy 3:2-es mérkőzés döntötte el, amit Sódar László húzott be Nagyiványi Gyuri ellen, visszavágva a legutóbbi vereségért.
Sódar László
Nagyiványi György
Tóth Ferenc
Az 55+kategóriában a bronzérmet Szemes Pált legyőzve a két kategóriában induló Szalay Zsolt söpörte be, éppen csak lecsúszva az ezüstéremről. A kategóriagyőzelemhez itt is egy 5 szettes mérkőzést kellett megnyerni, a feszült hangulatú meccs végül Nagy Peti javára dőlt el, az ugyancsak két kategóriában induló Kovács Zsolt ellen.
Nagy Péter Bálint
Kovács Zsolt
Szalay Zsolt
A 45+ kategóriának volt a legnépesebb mezőnye. A bronzérmet Csépai Martin szerezte meg legyőzve Polczer Rajmundott, aki egy 3:2-es meccsen alulmaradva épphogy lemaradt a döntőről. A kategória győzelmet Kovács Zsolt érdemelte ki Pásztor Gerit legyőzve 3:1-re. Zsolt így az 55+ ezüstérem mellett egy kupát is hazavihetett.
Kovács Zsolt
Pásztor Gergely
Csépai Martin
A 35+ kategóriában is nagyon szoros mérkőzésen dőlt el a 3. helyezés. Több mérkőzéslabdát hárítva Szedlák Péter szerezte meg a bronzérmet Végh Benedek legyőzésével. A legfiatalabbak kategóriáját szettveszteség nélkül Makra Roland nyerte, a második helyen szép játékkal Tóth Péter végzett.
Makra Roland
Tóth Péter
Szedlak Péter
Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek, remélem, hogy jövőre is találkozunk!
Az újév első squash versenye, a 2025/26-os szezon 3. Masters versenye, 2026. január 3-án a Néveri Squash Clubban került megrendezésre.
Csákvári Zsolt beszámolója:
„A versenyen négy korosztály indult: 35+ Női, 35+ Férfi, 45+ Férfi és 55+ Férfi. Minden korosztályban csoportmérkőzések voltak, majd a legjobbak csaptak össze a dobogós helyekért. Már a csoportmérkőzéseken is sok szoros és hosszú mérkőzésre került sor.
A 35+ Női kategóriában két szett veszteséggel hozta az első helyezést Fábián Mónika. A kategória dobogósai: 1. Fábián Mónika, 2. György Melinda és 3. Oláh Anikó.
A 35+ Férfi korosztályban vegyesen voltak szoros, öt szettes és gyorsabb, három szettes mérkőzések. Makra Roland majdnem szettveszteség nélkül nyerte ezt a kategóriát. A kategória dobogósai: 1. Makra Roland, 2. Kasza Péter és 3. Szedlák Péter
A 45+ Férfi korosztálynál láthattuk talán a legizgalmasabb mérkőzéseket, életkorban és elszántságban is a legszínesebb volt, ahogy a mérkőzések tekintetében is. A csoportmérkőzések nem hoztak nagy meglepetést, de a dobogós versenyek annál inkább izgalmasan alakultak. A döntő öt szettje végig fordulatos volt. A kategória dobogósai: 1. Hyatt James, 2. Rabi Illés és 3. Kasza Péter
Az 55+ Férfi korosztály szintén izgalmas mérkőzéseket hozott, vegyesen voltak szoros, izgalmas, öt szettes és gyorsabb, három szettes mérkőzések. A dobogós helyezésekért nagy küzdelmek folytak. A kategória dobogósai: 1. Rácz László, 2. Gáti András és 3. Szemes Pál
A versenyen mindenki alaposan kijátszotta magát, így elmondható, hogy egy sikeres évindító versennyel kezdődhetett a 2026-os év. Köszönjük a Magyar Fallabda (Squash) Szövetségnek a lebonyolítás lehetőségét. Minden résztvevőnek gratulálunk az eredményéhez és további sikeres versenyeket kívánunk a szezonban!”
Örömmel osztjuk meg veletek a jó hírt, hogy a MF(S)SZ-SquashLevels tesztidőszaka lezárult.
A 2025-26 szezontól a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség által rendezett versenyeken elért eredmények a SquashLevels nemzetközi ranglista-rendszerben is elérhetőek, így a 2025-26 szezontól minden játékosnak lesz SquashLevels szerinti ranglistahelyezése. A jelenlegi állás alapjául az elmúlt két év eredményei szolgálnak.
Az előző kommunikáció óta eltelt 1.5 év során nagy mennyiségű adatgyűjtést és tisztítást végeztünk, hogy mindenben megfeleljünk a SquashLevels rendszer kívánalmainak. Az elkövetkező szezonban továbbra is a jelenlegi magyar ranglista lesz a mérvadó, de ezzel párhuzamosan élesben fut a SquashLevels. Amennyiben sikeresnek bizonyul ez az új rendszer, akkor a szezon lezártával az Elnökség mérlegelni fogja a SquashLevels-re történő átállás lehetőségét.
A WSF is a napokban jelentette be, hogy megkezdte együttműködését a SquashLevels rendszerrel, így a jövőben minden magyar játékos világversenyen való szereplésében, kiemelésében fontos szerepet játszanak a hazai eseményeken elért eredményei, ami a jövő évi Masters VB szempontjából biztosan befolyásolja játékosaink pozícióit.
Május 24-25-én zajlott a szezon utolsó Masters versenye, mely a legrangosabb mind közül, a Masters OB.
Idén az Omega Sportcentrumban rendeztük meg, ahol technikai újítással készült a klub: a 2-es pálya négy kamerás közvetíthetőségével, amit ezen a versenyen teszteltünk először élesben. A versenyen 7 kategóriában álltak pályára a versenyzők és már a nevezések során látható volt, hogy több korosztályban is igen kemény összecsapásokra számíthatunk. A mérkőzéseket mindkét nap szövetségi játékvezetők irányították azonnali eredménymegjelenítéssel a helyi kijelzőkön és a a Szövetség YouTube csatornáján minden pálya élőben követhető és visszanézhető. Köszönjük Sipos Ferinek az IT támogatást, Papp Zolinak és az Omegának a szíves vendéglátást, Kirner Ricsinek az attraktív fényképeket, melyek itt találhatók.
Köszönjük a versenyzőknek a sportszerű játékot, bíróinknak: György Melinda, Fábián Mónika, Mannheim Martin, Hegedüs Krisztián, Polczer Rajmund, Török-Berkes Zoltán, Sinkovits Balázs a következetes játékvezetést.
Sinkovits Balázs versenybíró összefoglalója az eseményről:
Szombaton a férfi 35+ kategóriában a fő kérdés az volt, hogy Szabóky Marci és Makra Roli csatájából ki kerül ki győztesen – 1:1 után Marci koncentráltabb tudott maradni fejben és négy szettben behúzta a győzelmet. A harmadik Tóth Péter lett, aki korábban egy ötszettes mérkőzésen izzasztotta meg Rolit. A 45+ korosztályban sajnos Balázs Erik a verseny előtt lebetegedett, Rajnai Gábor pedig az első mérkőzésén lesérült. A döntőbe Horváth István és Lóczy Attila jutottak. Attila 3:1-es arányú győzelemmel nyerte el az országos bajnoki címet, a bronzérem Polczer Rajmund nyakába került. A férfi 55+ ígérkezett a legizgalmasabb küzdelemnek, ahol csoportkörös lebonyolítást alkalmaztunk. A csoportkörökben Kovács Zsolt, Nagy Péter Bálint és Nándori Levente hármas emelkedett ki a mezőnyből, a végső helyezés is ebben a sorrendben alakult. Nagy Péter Bálint és Nándori Levente egy végletekig kiélezett ötszettest játszottak egymás ellen, melyet előbbi nyert. Kovács Zsolt 3:0 arányban győzte le Nagyot és Nándorit ezzel 55+ országos bajnoka lett. A 65+ korosztályban Nagyiványi Gyuri egy ötszettes mérkőzéssel kezdett Sódar László ellen, ami a javára dőlt el. Más nem tudta megszorítani, így Gyuri állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Mögötte Sódar László és Monda László végeztek a 2. és 3. helyen.
35+
45+
55+
65+
Vasárnap az 50+ korosztály ígérkezett különösen erősnek, nyolc kemény indulóval. Az egyik ágon az elődöntő Németh Balázs és Nagy Péter Bálint csatáját hozta, melyet Péter nyert 3:2-re úgy, hogy az utolsó játszmában 2:8-ról fordítani tudott. A másik ágon Kovács Zsolt verte Rabi Illést 3:1-re. A döntőben aztán Nagy Péter Bálintnak sikerült az előző napi vereségért revansot vennie: egy kiváló iramú és színvonalú mérkőzésen 3:2 arányban múlta felől Zsoltot. A bronzérem Németh Balázs nyakába került. A 60+ kategóriát, tavalyi bajnoki eredményét megőrizve, szettveszteség nélkül Király Zsolt nyerte, megelőzve Nagyiványi Gyurit és Rubányi Pétert. A hölgyek idén egy kategóriában indultak, az eredmények a várakozásoknak megfelelően alakultak: országos bajnok Szombati Edina lett, aki szettveszteség nélkül nyert a tornát. Második György Melinda, harmadik Fábián Mónika lett.”
50+
60+
A versenyen kerültek kiosztásra a Vándorkupák, ami egy 12 éves hagyomány a 35 év felettiek között. A kupát az a személy birtokolja egy évig, aki saját korosztályának ranglistáját vezeti. Ha valaki adott korosztályban háromszor egymás után elnyeri a címet, megtarthatja a kupát, idén Szabóky Márton vihette haza véglegesen a 40+ serleget.
Vándorkupa győztesek: 40+ Szabóky Márton, 45+ Lóczy Attila, 55+ Kovács Zsolt, 65+ Nagyiványi György, 35+ Makra Roland
Vándorkupa győztesek: 60+ Király Zsolt, Női: György Melinda, 50+ Polczer Rajmund
Gratulálunk az Országos Bajnokoknak és minden helyezettnek!
Annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát!Rendben