Most szombaton a budapesti Gold Squash Klub adott otthont az idei Utánpótlás Országos Bajnokságnak.
Sajnos az elmúlt évek tendenciáját követve idén is egyre kevesebb gyerek vett részt a versenyen. A tizenegy kategóriában összesen 55 induló volt. Üde színfoltként az idén első alkalommal rendeztünk U9-et is, ahol körmérkőzést játszottak egymással a fiatalok és mindenki egy emlék plakettel lett gazdagabb a verseny végeztével.

Mára sikerült az összes adatot begyűjteni a 2017-2018-as Országos csapatbajnokságról. Egy rövid összefoglaló a versenyről:

Befejeződött a 2017-2018 évi Országos Csapatbajnokság versenysorozata, kialakultak a csoportok végső sorrendjei. Az előttünk álló hetek alatt még az osztályozó mérkőzések hátra vannak, ami a következő szezon besorolását fogja meghatározni.

A hölgyeknél szoros végjáték alakult ki, sajnos több csapat sem tudott három játékossal kiállni az utolsó fordulóra.
A győzelmet a magabiztosan játszó Vidux-Tisza Squash SE csapata szerezte meg. A második helyen a Squashberek SE. csapata végzett, csak a győztestől kaptak ki. Az előző év bajnokcsapata ezúttal a harmadik helyen végzett, sérülés és anyai örömök zilálták meg a csapatot.
Reméljük, hogy a következő szezonban is ilyen szép számú nevezést érkezik majd.

A férfi I. osztály küzdelmeit a Colosseum-Luxus Se. I. csapata egy pont elvesztésével nyerte meg. A második helyen a Victor-BLE-Griff Team I-es csapata szerezte meg, ők is csak a bajnokcsapattól kaptak ki. A dobogó harmadik fokára a Squashberek Se. fiatal csapata állhatott fel. A biztos kieső itt a Top Challenge I-es csapata lett.

felkialtojelA hétvégi Utánpótlás Országos Bajnokságon egy döntés következtében várjuk U9-es játékosok nevezését is. Ők versenyen kívül játszhatnak egymással, egy a csoportban lányok és fiúk is. Győztest itt nem hirdetünk, a játék lesz a lényeg, és mindenki kap egy emlékérmet. Az ő jelentkezésüket a nevezesu@squash.hu címre kell elküldeni szerda éjfélig.

30. Marshall Országos Egyéni Squash Bajnokság és Fesztivál!

A 2018-as országos bajnokság alkalmából rengeteg újdonságra, meglepetésre számíthatunk! A szervezők az egri Dobó térre felállított látványos mobil üvegpályával, lelátókkal, egri borokkal, street food ételekkel, koncertekkel, családi programokkal és egyéb meglepetésekkel készülnek, hogy bajnokság ne “csak” a versenyről szóljon, egy igazi fallabda fesztivállá emelkedjen.
Aki teheti, feltétlenül látogasson el a rendezvényre, találkozzunk május 24-27. között Egerben!
Jegyértékesítés és minden információ a rendezvényről:
www.fallabdaeger.hu
A versenykiírás elérhető a Versenynaptárban, már lehet nevezéseket leadni.

Békéscsabán kerül megrendezésre az I. Decathlon Békéscsaba Kupa 2018. elnevezésű férfi zárt PSA verseny. A verseny helyszíne a Csaba Tenisz és Fallabda Center (Békéscsaba, Dobozi u. 208.), időpontja 2018. április 21. A verseny összdíjazása 150.000.- Ft.
Nevezéseket e-mailben farkasjanos70@t-online.hu  vagy polczer.rajmund@gmail.com címen várják a rendezők 2018. április 13. éjfélig. A nevezési díj 3.500.- Ft.
A nevezők számát 16 főben maximálták a rendezők, amennyiben több nevezés érkezik, a 16 legmagasabban sorolt játékos kerül a versenybe.