squashütő labdávalKövetkező junior válogatott összetartás az U15-17-es keretnek: Március 26. Vasárnap 10:00 – 12.00-ig
Helyszín: Gold Squash Club (Budafoki út)
Névsor:
U15: Nagy Simon, Takács Benedek, Simon Dániel, Jeszenszky Zoltán, Chukwu Hannah, Laskai Vanda, Harmath Eszter
U17: Dévald Péter, Dévald Tamás, Kamocsai Bendegúz, Rózsa Barnabás, Filyó Borbála, Szabó Mercédesz
Arra kérünk mindenkit, hogy fél 10-re érkezzen meg.
Köszönettel Farkas János

Kiemelkedő létszámú nevezés érkezett a szegedi összevont versenyre, összesen 100 játékos jelezte részvételét a hétvégére. Ez örvendetes, de egyben kisebb pánikot is keltett a rendezők körében. A szombati napon ennyi induló mellett olyan sokáig tartana a verseny, hogy a lebonyolításban a rendezők kisebb módosítást hajtottak végre. A Női, az A és a C kategóriákban az 5-8 helyek nem kerülnek kijátszásra, valamint azokat a mérkőzések, ahol a résztvevőkkel sikerül egyeztetni korábbi időpontra, vagy vasárnapi lejátszásra kerülnek. Ezzel kis mértékben lehet rövidíteni a szombati versenynapot, és még mindenki aznap haza is érhet. A vasárnapi lebonyolítás nem módosul. Az 5-8. helyezettek egységesen 7,5 pontot írhatnak majd jóvá a ranglistákon.

Budapesten, a Griff Squash Clubban rendezték meg szombaton a junior ranglista verseny következő állomását.
Csaknem 50 nevezés érkezett és ezúttal lányok is akadtak szép számmal.
A szülő barát lebonyolítás miatt a legkisebb korcsoportokban a 11-es fiuknál és lányoknál már 12 óra után megtörtént az eredményhirdetés.

A program azoknak a 10-18 év közötti fiatal sportolóknak szól, akik jó eredményekkel már bizonyították tehetségüket, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük. Segítünk, hogy elérhessék céljaikat!
A lehetőség minden fiatal számára nyitott, a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriája idén tavasszal is várja az érdeklődőket.
Mire lehet pályázni:
– eszköztámogatásra
– útiköltség-támogatásra
A pályázat leadási határideje: 2017. március 31.
A pályázatokat csak pályázati űrlapon tudjuk elfogadni, amely letölthető az internetről a részletes pályázati felhívással együtt: pályázati felhívás

Évek óta tartó súlyos betegség után hatvanhat éves korában hétfő délután elhunyt Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE januárban nyugdíjba vonult ügyvezető elnöke. Molnár Imre diplomás testnevelő tanár és szakedző 1990 – 1996 között a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökségében dolgozott ügyvezetői, majd alelnöki feladatokat látott el.
A Szövetség nevében részvétünket fejezzük ki a családjának.
Nyugodjék békében!