Szombaton egy olyan versenysorozat indul, amire még nem volt korábban példa. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elindította a hivatalos Amatőr Bajnokságot!

A szabályok: A versenysorozat 4 állomásból áll, három selejtező fordulóból és egy ‘szuperdöntőből’. Azok a női és férfi játékosok indulhatnak női és férfi kategóriában, aki nem szerepelnek a hivatalos női és férfi ranglistán.

A három selejtezőn a legjobb 8-8-8 játékos automatikusan kvalifikálja magát a szuperdöntőre. Ha egy játékos az első fordulón bejut a legjobb 8 közé, akkor a másik két selejtező fordulón már nem indulhat, ő egyenesen a szuperdöntőbe jutott.

Ha egy játékos az elsőn nem jutott be a legjobb 8-ba, viszont a másodikon igen, akkor szintén kvalifikálta magát a szuperdöntőbe, így a harmadik selejtező fordulón már nem indulhat.

A selejtező fordulókon minden játékos pontokat gyűjt a győztes mérkőzései alapján. A 3-0, és a 3-1 arányú győzelem 3 pontot, a 3-2 arányú győzelem 1,5 pontot ér. A szuperdöntőn 32-es tábla lesz, amire 24 játékos automatikusan kvalifikálja magát, ők a három selejtező kör legjobb 8 játékosa. A maradék 8 helyre pedig a három selejtezőkörből az a 8 játékos kerül, akik nem tudták egyből kvalifikálni magukat a szuperdöntőbe, de a legtöbb pontot szerezték. Tehát, ha valaki mindhárom selejtezőn elindul, egyiken sem kerül be a legjobb 8-ba, de a győztes meccsei alapján sok pontja van, az jó eséllyel be tud kerülni a szuperdöntő maradék 8 helyének egyikére.

A három selejtező helyszíne és dátuma:

2021. október 16. – City Squash Club, Budapest

2021. december 11. – Squashberek Sportközpont, Tatabánya

2022. február 12. – Budaörsi Squash Központ, Budaörs

2022. április 23. Szuperdöntő – Helyszín kijelölés alatt

Nevezni e-mailben lehet (nevezes@squash.hu), az 1. fordulóra 2021. október 13. szerda éjfélig!

A 2021/2022-es versenyévadra a következő időpontokig kell leadni az alábbi csapatversenyekre a nevezéseket:

Csapatbajnokság (férfi, női): 2021. október 31.

Magyar Kupa: 2022. január 31.

Szenior Csapatbajnokság: 2021. november 30.

A fenti csapatversenyek időpontjai megtekinthetők a Versenynaptárban. Az egyes csapatversenyekre a nevezések akkor érvényesek, ha a hivatalos nevezési lap kitöltve leadásra/beküldésre (squashiroda@squash.hu)  kerül és azt a szövetség vissza igazolja, illetve a nevezési díj befizetésre kerül.

Szombaton ismét a fiataloké a főszerep, a tatabányai Squashberek Sportcentrumban játszanak a junior korú versenyzők, illetve a hosszú idő óta először a fejlődő kategóriába tartozó játékosok. A versenyengedéllyel rendelkező játékosok az U11, U13,U15, U17 és U19-es kategóriában versenyezhetnek, a fejlődő játékosok pedig U9, U11, U13 és U15-ös kategóriában mérkőzhetnek meg. A ranglista versenyre nevezni online formában vagy emailen a nevezesu@squash.hu, a fejlődő versenyre csak a nevezesu@squash.hu címen lehet. Csak az írásban visszaigazolt email-ek tekinthetők elfogadottnak. A ranglista versenyen érvényes versenyengedéllyel lehet indulni, a fejlődő versenyen engedély nélkül, de gyerekorvosi vagy szülői engedély szükséges az induláshoz. Mindegyik kategóriában a nevezési határidő szerda éjfél! A nevezettek listája megtekinthető a Versenynaptárban. Jó felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk!